Az Akasztott, A Csillag - 2017

Egy ideje már foglalkoztat a kint és bent téma: hogyan kapcsolódik belső és külső tér, mi látszik az ablakban, hogyan tud megjelenni egy figura az enteriőben. A fantáziámat beindította egy amerikai festőnő képe, ami egy pasziánszozó nőt ábrázolt. Összeállt bennem az ötlet, hogy milyen képet szeretnék festeni, legyen benne enteriőr, ablak, függöny, egy nő, aki kártyát vet egy vele szemben levő valakinek.
Innentől a kép születése két szálon zajlott: egyrészt vizuálisan, képileg, festészetileg akartam kitalálni, hogy álljon össze a kép, mint kép, de volt egy mélyen lelki szál is, ami sok belső témát megmozgatott. A két szál nyilván nem választható szét teljesen egymástól, az érzések és impulzusok hatottak a tudatosnak vélt festői döntésekre. Keresgéltem képeket, régi fényképeket, amik támpontot adnak, de helyszínre és modellre is szükségem volt. Izgatni kezdett egyfajta ódon hangulat, a 10-es, 20-as évek világa, de nem akartam semmit se konkrétan felidézni. A nőalakban kortalanságot akartam megjeleníteni, mert nem egy konkrét szereplőt akartam ábrázolni, hanem inkább egy archetípust. Mint ahogy a kártyák felfordításával is teret adtam annak, hogy egy archetipikus, szimbolikus világba lépjek, és ez a kép külsőségein, festészeti megjelenésein túl egy más jelentésvilágba tereljen.
Festészetileg szempont volt, hogy meleg legyen a kép színvilága, és olyan színharmóniákat, tónusokat használjak, amiket nem szoktam. Nehezen nyúlok a sárga és az okker árnyalataihoz, ezért a képeimen sokszor uralkodnak a hűvös színek: kékek, lilák, szürkék, zöldek, bordók árnyalatai. A pirossal szeretek bánni, de a sárgát erőltetnem kell. Egy ideje keresem magamban a sárgát, nehezen találom, de barátkozom vele.
Az enteriőrt végül nagyszüleim házában találtam meg, itt minden összejött, ami érdekelt. A kint és bent ábrázolásának a lehetősége, a sárga függöny, és nem utolsósorban az asztalon lévő terítő, ami tulajdonképp egy nagyon régi takaró, még dédnagymamámé volt. A terítőn lévő mintákról ő jut eszembe, és vele együtt felidéződik egy ódon világ, az a 10-es-20 évekbeli miliő, amikor ő fiatal lány volt.
Ott a helyszínen össze is állt bennem a kompozíció, gondolatban összeraktam a képet, unokatestvéremet megkértem, hogy legyen modell, beállítottam a jelenetet, elrendeztem a csendéletet. A modellnek most nem volt túl nagy jelentősége, mert régi fotók alapján festettem meg egy képzeletbeli figurát.
Amikor a kártyavetés gondolata felmerült, egyértelmű volt, hogy egy kártyát meg kell mutatni. Mi legyen az, melyik arkánum? Nem akartam ezen gondolkozni, az intuíciómra hagyatkoztam, az első kártyalap, ami megjelent bennem, az Akasztott volt. Ez a Tarot 12. lapja. a 21 fordítottja, ez az a stáció, ahol egy új fejlődési szakasz indul. Sokféle képpen lehet értelmezni az arkánumok beavatási útját. Az egyik szerint a 12-essel egy új fejezet kezdődik, itt van egy fordulópont. (11+11 lap adja ki a 22-t) Ahhoz, hogy az utazó egy újabb szintre lépjen, sokszor feje tetejére kell állítani a világot. Az Akasztott kártyán egy férfi fejjel lefele lóg, lábát keresztbe veti, keze háta mögött összefonva, vagy megkötve. Feje körül glória fénylik, zsebéből kihull a pénze. Félúton vagyunk, de a szellem világossága felé haladunk. Ugyanakkor ez egy kényelmetlen és kényszeredett helyzetnek is tűnhet, főleg, ha nem értjük,hogy kötöztek oda a fára.
Az Akasztott képe intuitív bevillanás volt, nem gondolkodtam rajta, viszont amikor odáig jutottam a képpel, hogy elkezdtem felrajzolni, egy kicsit jobban bele akartam menni a kártya szimbolikájába, jobban meg akartam érteni, miről is van szó. Az archetípust több oldalról megláttam, úgy is, mint fennakadás, kényszerhelyzet, börtön, kiszolgáltatottság, betegség, veszteség. Holott mindebben benne van annak a lehetősége, hogy kivonjuk magunkat a megszokott helyzetekből, és egy (kényszer)pihenő után újraindítsuk a dolgokat, és olyan útra lépjünk, ami a megszabaduláshoz, a beavatáshoz, a szellemhez vezet. Valahogy azonban a képen kellemetlenül érintett, ahogy ez a révedő tekintetű hölgy az arcomba tolja az Akasztottat. Nem akartam. Másra akartam figyelni. Mi legyen az Akasztott helyett? Éreztem, hogy ez egy kicsit csalás, de megnyugtatóbbnak tűnt, amikor egy másik minőséget vettem elő a pakliból. Legyen a Csillag. A képen egy meztelen nő a víz partján két korsót tart a kezében. Egyikből a vízbe, másikból a földre locsol. Felette a vezérlő csillag. A nő meztelensége szabadság: a világi burkokat levetette magáról. Kapcsolatban áll a fizikai világgal (föld), de az asztrális világgal is (víz). Vezérlő csillaga mutatja az utat. Látja maga előtt a célt. Látja a csillagokat, bolygókat, égitesteket is, érti a mozgásukat, hatásukat, erejüket.
Megrajzoltam a képet, és aztán nagyon beteg lettem. Egy hétig nyomtam az ágyat, teljesen kivonódtam a forgalomból, kiléptem a megszokott kerékvágásból, lett egyfajta távolság az életemmel kapcsolatban, és ezzel együtt egy kis rálátásom is. Leesett a tantusz. Ez az Akasztott. Az Akasztott minőségében voltam, belülről megéltem, mi ez az állapot, és tudtam, hogy nem lehet megúszni. Nem mismásolhatom el, oda kell festeni a képre. A Csillag már fel volt rajzolva, de még alá fért az Akasztott, azon lapként, ami megmutatja a felső lap mélyebb értelmét, illetve az ahhoz vezető utat. Az Akasztott egyfajta újrakezdési lehetőség. A megrekedés, a veszteség, a betegség nagyon rosszul eshet, ugyanakkor lehetőséget kaphatunk, hogy szakítsunk a régi életünk azon dolgaival, mintáival, amik már nem szolgálnak utunkon. Az Akasztott állapotában ugyanakkor lehetőséget kapunk, hogy meglássuk a következő állomást, lássuk a célt, ami felé haladni érdemes.
Lehetne még elemezgetni, de talán nem ez a lényeg, ez csak egy mellékszál.
A kép mint kép érdekes. A kérdés, működik-e, mint kép, vagy sem.