Sipos Tünde megnyitóbeszéde a Kapu című kiállításon az Ady 25 Galériában
2021


Szeretetettel köszöntöm vendégeinket Kiss Márta: Kapu című kiállításán!
Engedjék meg, hogy Márta saját gondolataival kezdjem a kiállítás megnyitását, hogy megismerhessük a ma bemutatott festményválogatás motivációját, mely sok aktualitást és még több szimbolikus utalást tartalmaz.
„Az elmúlt másfél évben sokan megéltük azt, hogy bezárulnak kapuk. Ugyanakkor a világ zárt kapui meghozták a lehetőséget, vagy kényszert (ki hogy élte meg), hogy befele és egymás fele nyissunk.
Sokan megéltük, hogy a felesleges és szükségtelen dolgok lemorzsolódnak, és csak az marad, ami igazán fontos.
Engem ez az időszak egy különös belső utazásra invitált. A kapu szárnyai tágra nyíltak, és elindulhattam  csodálatos és rejtélyes belső horizontok felé.  Külső események szintjén ez úgy jelent meg, hogy belekezdtem egy pszichoterápiába, és az archetípusok alapos tanulmányozásába. Az elmúlt időszak képei ennek a belső utazásnak a lenyomatai.”

Az önvallomás, már a kiállítás beharangozójáként kapuként működik. A szimbolikus, és emblematikus kapu nagyon sok mindent jelent: lehetőségeket, átjárhatóságot, de leginkább megismerést. A világ és önmagunk megismerését is. Márta hitelessége, és világlátása minden festményén tükröződik. Ő maga, festőként kapukat nyitogat számunkra, befogadók számára, hogy új dimenziókat fedezhessünk fel a fizikai valóságban, és önmagunkban is. Több festménye alkalmazható meditatív eszközként is, de képei történeteket is mesélnek, melyek kommunikálnak is velünk. És teret adnak a szabad asszociációinknak is. A látott történet-fragmentumok kiteljesítése azonban, teljes mértékben tőlünk függ.
De nézzük meg közelebbről, alaposabban is, hogy mi is pontosan egy kapu, miért lett ez a szimbólum a kiállítás címe, és mit jelent egy festményen a festett kapu ábrázolása.
A kapu-szimbólum ősidők óta jelen van az emberiség kultúrtörténetében, és nagyon emblematikus szerepet tölt be, főleg az építészetben. Gondoljunk csak az Istár kapura, Mükéne oroszlános kapujára, vagy akár a katedrálisok bélletes kapuira. A különféle vallások mindegyikében: a hindu toranák, a khmer templomok, vagy a japán torik között rengeteg díszes példát találhatunk. Ezek az épített kapuk a reprezentáció és az erő kifejezői. De mindig társul hozzájuk misztikum is, mert nem tudjuk pontosan, hogy ha átlépjük küszöbüket mi vár minket, pontosan hova vezetnek. Elválasztó és összekötő funkciót is betöltenek. Összeköti a profán és a szakrális világot. Ezért olyan lényegesek és tekintélyt parancsolóak.
A kapuk fizikai kialakítása befolyásolja magatartásunkat, és még mielőtt belépnénk rajtuk megváltoztathatják még a tartásunkat is, mely meghatározza viselkedésünket és gondolkodásunkat is, ha egy ilyen szakrális térbe lépünk. Ha magas és díszített, akkor felemeli tekintetünket, hogy felfelé tekintsünk, azaz rugaszkodjunk el a földhözragadt dolgoktól. Ha alacsony, akkor pedig főhajtásra indít minket, hogy alázatosan léphessünk be általa a szentélybe. A kapu összeköti a különböző szférákat, és dimenziókat. Átvezet bennünket minőségek között. Lehetőséget biztosít egy felsőbb valóságba jutásba, vagy éppen fordítva: az isteni alászállásra.

 

De az épített kőkapukon túl a spiritualitásban is fontos szerepe van az átvezető nyílásoknak. Az asztrológiában – mely Márta festményei szempontjából hangsúlyos – a kapuk megnyílása mindig valamilyen változást hoz, és új utakat mutat.  A vallásokban, mitológiákban és a mesékben is gyakori a kapu szimbólum, melynek nyitott állapota a fejlődés lehetőségét mutatja, míg zárt állapota kirekeszti az embert. A kapu általa nyílik út a megvilágosodásra; rajta tükröződnek vissza a világegyetem harmóniái. A kapu szimbolizálja az átjárást két állapot, két világ között, az ismert és az ismeretlen, a fény és a sötétség között. De a kapukon való alászállás a saját tudatalattink feltárását is jelenti egyben.
Érdemes végiggondolni, hogy életünk során folyamatosan kapukon keresztül haladunk át: édesanyánk az első kapu, aki átvezet minket a földi világba. A realitásban pedig sorra nyílnak előttünk a különböző intézményi kapuk, vagy a különféle vallási épületek kapui. A hagyományos népi kultúrákban minden fontos életszakasz átlépése kapukhoz kötött. Talán a legszimbolikusabb ma is könnyen érthető hagyomány, amikor a vőlegény a karjában viszi át a mennyasszonyt házuk küszöbét, mellyel megvédi őt a küszöb alatt megbújó gonosz szellemektől, egyúttal közös életük új terébe szövetségük által megvédve lépnek be.
De a kiállítás maga is egy kapu, méghozzá nyitott kapu: egy feltárulkozás, kitárulkozás. A kertből hamarosan átlépünk a megnyíló kapun keresztül egyenesen a kiállítótérbe, majd a festmények – mint ablakok, nyílások – kapuján tekintünk át. Általuk pedig lehetőségünk van saját belső kapuinkat is nyitogatni az elmélyedés, önismeret által. Egymás után megnyíló ösvényeken keresztül folyamatosan juthatunk át egyre belsőbb kapukon, hogy minél mélyebb értelmezésekig juthassunk.
És, ahogyan említettem a kiállított festmények is kapuként működnek. Leon Battista Alberti humanista művész és tudós gondolata, és a művészettörténet egyik jelentős pillére, hogy egy festmény tulajdonképpen olyan, mint egy nyitott ablak, amelyen keresztüllátunk: “Mindenekelőtt oda, ahova festenem kell, rajzolok egy tetszés szerinti nagyságú, derékszögű négyszöget, amelyet úgy tekintek, mint egy nyitott ablakot, amelyen keresztül szemlélem, amit oda fogok festeni.”- írja A Festészet című könyvében.
És valóban, ha ránézünk egy festményre, aktuálisan pedig Kiss Márta képeire, akkor azokon keresztül megnyílik számunkra egy másik dimenzió. Ha átnézünk rajtuk, azaz belenézünk a festmények terébe, akkor a reális helyzetünkből egy más, képzeletbeli világba csöppenünk. Márta megfestett világa pedig sokszor szürreális. Túlmutat a valóságon, álomszerű mozzanatokat ragad meg, melyeket nekünk kell dekódolni. Minden képelemnek fontos funkció jut az értelmezésében. Általában minden személy és tárgy több annál, mint aminek látszik.
Ezek közül szeretnék kiemelni néhány jellegzetességet, amiket majd belépve a kiállítás terében érdemes lesz megfigyelni.
Először is a tárlat egészét nézve a zöld szín harmóniája uralkodik. De mit is jelent a zöld? És miért kap olyan fontos, visszatérő szerepet a festményeken?
A zöld a természet, a megújulás, a remény színe. Márta tudattalanul ehhez az színhez és a benne rejlő őserőhöz nyúlt vissza, amikor az utóbbi évben a világ kapui bezártak, a lélek kapuinak viszont több lehetőség lett megnyílni. És akinek van mihez nyúlni, az teremteni tud. Összegyűjti gondolataiban élő képeit, melyek által megérteni törekszik a világ örökké voltozásban lévő rendjét, megkeresi az ősi jeleket és archetípusokat és személyes szálaival köti össze őket. Így születnek meg festményei. 
Emblematikus kompozíciója a Zöld Ember (Green Man) című, ami egy sok évszázados szimbólum, ismeretlen eredettel, de a mai napig élő kultusszal. Itt idézem Márta gondolatait: „Első ránézésre pogány természetszellemnek, vagy termékenység-istennek tűnhet (ahogy elterjedt volt a Krisztus előtti ősi kultúrákban, keleten és nyugaton egyaránt), ugyanakkor keresztény katedrálisok faragványain is megtalálható.  – akár zárókőként is, mely a kapbéllet legmagasabb pontja.
Levelek közül egy középkorú, vagy idősebb férfiarc bukkan elő, sőt, az ő arcát is levelek borítják, vagy bőréből sarjadznak a növények. Sokszor szájából és orrából is levelek hajtanak ki.
Természetszellemnek gondolják, aki mintha a természetből születne meg, ugyanakkor a természet, az indázó levelek is kihajtanak őbelőle.
Vélhetően a Zöld Ember a növekedés és az újjászületés, a tavasszal fakadó új élet, illetve a természeti ciklikusság, és egyben az emberi élet szimbóluma.
Az ember sorsa össze van kötve a természettel. Az ember eredetileg a természetből születik, szerves része annak.
Ahogy követjük az év ciklusait, elérkezünk az év végéhez, majd egy újabb kezdethez. Az emberi életnek is ugyan így vannak szakaszai, s a természettel harmóniában élő ember szépen megélheti azokat. A természettel való kapcsolat megszakadása viszont annak kihasználását, rombolását és elhalását vonja maga után, ami egy bizonyos szint után egy új ciklust indít újra. A Zöld Ember az újjászületésen túl uralja a dolgok végét és a halált is. „Ez a sok gondolat és jelentés csak a zöld szín és egetlen motívum használatával bomlik ki a festményen

A következő jellegzetesség, amit szeretnék kiemelni, az a kiélezett érzékszervek megjelenítése. A festményeken hímzett részletekkel kiegészítve jelennek meg ezek a kézzel megfoghatatlan tapasztalások. A hímzések azonban túlmutatnak a dekorativitáson, és sokkal emelkedettebb funkciót töltenek be. Jelzik a másik dimenzió jelenlétét, és térbeli kiterjedést is kölcsönöz a műveknek. A hímzett felületek magasabb minőségeket emelnek be az egyes kompozíciókba. 
A látás mellett a hallás szerepe és az érzékszerveinket átszüremlő tapasztalatok hangsúlyosak. Ennek meglátását, és megértését érdemes magunkkal vinnünk a kiállításból. Minden amit, látunk, hallunk, ízlelünk, vagy tapintunk formál minket. A legtöbb ilyen jellegű inger ösztönösen ér minket, de van, amelyekre befolyással lehetünk, például, hogy könyvet, vagy virtuális képernyőt – és az ezekből áradó tartalmat – vesszük magunkhoz.

Ha belépünk a galéria intim terébe egyúttal azt is megtapasztalhatjuk az otthonos enteriőröknek köszönhetően, hogy milyen Kiss Márta festményeivel együtt élni, egy fotelben leülve róluk, velük gondolkodni.
A kiállítást azzal a reménnyel nyitom meg, hogy sikerül minél több kaput kinyitni önmagunkban is Kiss Márta festményei által.
Köszönöm, hogy meghallgattak!