Csontváry Kosztka Tivadar születési képletének elemzése
született: Kisszeben, 1853. július 5. 20.49'
Az alább olvasható tanulmány egy rövidített változat, a teljes szakmai elemzés a születési idő pontosításával itt olvasható.
Tartalom:
Életút
A születési képlet
A személyiség
- A szerepszemélyiség
- Önazonosság, önkifejezés, identitás
- Az érzelmi világról
- Gondolkodás
- Akarat, önérvényesítés
- A karakter
Elemzés a sors dinamikájára koncentrálva
- A sorsfeladat
- Az életfeladat
- Az élettörténet
- A holdcsomópontok - szancsita karma
Csontváry Kosztka Tivadar a magyar festészet egyik emblematikus figurája. Hatalmas küldetéstudattal, önhittel és önbizalommal akarta a festészetet megújítani. Művészi pályája egy sugallat és az elhivatottság nyomán bontakozott ki. Hiába nem értették a kortársai sem a művészetét, sem a motivációját, Csontváryt ez nem tántorította el az önmagába és a művészetébe vetett hittől.
Csontváry különös, különc figurája, festészetének misztikuma, prófétikussága, életművének szinte csodával határos módon való megmenekülése egy külön Csontváry-mitológiát teremtett a magyar kultúrában.
Életút
1853-ban a felvidéki Kisszebenben született, édesapja Kosztka László gyógyszerész volt, aki hivatása mellett rendőrkapitányi és postai feladatokat is ellátott, és aki szabad idejében petárdákkal és rakétákkal is kísérletezett. Édesanyja az Ung megyei daróci Heizelmayer Franciska volt. (Róla ennél többet nem tudunk).
Csontváry elemi iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte. A szlovák és német nyelvű közegből a magyar nyelv elsajátítására alföldi rokonokhoz küldték. 1863-ban egy tűzvészben leégett a város, Bella nővére is a tűz áldozatává vált. A helyi piarista algimnáziumba járt, de sokat kerülte az iskolát, inkább a természetben gyönyörködött, különféle rovarokkal játszott.
1865-ben a családnak el kellett hagynia Kisszebent, az apa császárpárti szerepe miatt. Az anya rokonaihoz költöztek Szerednyére. Az apa földműveléssel, vadászattal kezdett foglalkozni.
1868-ban Eperjesen kereskedősegéd lesz egy nagykereskedő gyárosnál, 3 évig. Megtanul jó németül, és számolni is. Egy év alatt beletanul a kereskedői hivatásba.
1971-ben apja patikájában tölti gyógyszerész gyakornok idejét.
1874-től Budapesten járt egyetemre, ahol gyógyszerészetet, kémiát, ásványtant, földtant, kristálytant tanult.
1873 - Gyógynövényeket gyűjt, ezzel felvirágoztatja a patikát. Megtekinti a Bécsi Világkiállítást. Decemberben Lévára kerül gyógyszerész gyakornoknak.
1876 - Okleveles gyógyszerészként egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesít, közben az egyetem jogi fakultását látogatja, s a közigazgatás tanulmányozása céljából a fővárosnál írnokoskodik.
1879-ben a szegedi nagy árvíz idején önkéntesként dolgozott a mentésen, ez mély nyomokat hagyott benne. Ezután felhagyott jogi tanulmányival.
1875-ben kapta meg gyógyszerész-oklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken.
1880 október 13-án (a legenda szerint) patikussegédként egy percre leült a gácsi Vörös Kereszt patika ajtaja elé pihenni és lerajzolta egy vénycédula hátára az utcán álló ökrös szekeret. A rajz láttán főnöke az idős patikus így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry a feje fölött hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője, nagyobb Raffaelnél!”.
Ez a sugallat alapjaiban megváltoztatta sorsát, hatalmas küldetéstudattal mindent egy lapra tett fel, elhatározta, hogy festő lesz. Hermes füzeteket másol, a Mintarajziskola igazgatójának tanácsát kéri a tájfestés és a festői technikák ügyében.
1881-ben Rómába, 83-ban Párizsba utazott tanulmányutakra. A Vatikánban szembesül Raffaello műveivel, és ekkor megbékél sorsával, ugyanis Raffaello művészetében az élő természetet, az energiát, az isteni szikrát nem találta. Párizsban Munkácsyt keresi, de a találkozás nem jön létre. Itt értesül a belügyminiszter rendeletéről gyógyszertárak felállításáról, s az okleveles gyógyszerészjogosítványról. Szentesre kerül gyógyszerésznek egy másik rokonához.
1884-ben saját patikát nyitott Gácson. Évekig itt dolgozott, hogy megteremtse festői pályájának az anyagi feltételét.
Már elmúlt negyven éves, mikor otthagyta patikáját és 1894-ben Münchenben festői tanulmányokba kezdett Hollósy Simon iskolájában. Majd Karlsruhében, Düsseldorfban, végül Párizsban tanult. Utazásai során, azért, hogy az általa nevezett „Nagy Motívum”-ot megtalálja, eljutott a Szentföldre, Egyiptomba, Athénba, Szíriába, Dalmáciába és Olaszország déli részére is. Az igazi nagy témát végül három helyen leli meg: a Magas-Tátrában, Taorminában, s Baalbekben. De az ezekhez vezető utakon is a Nagy Motívum igézetében él: Európa nagy vízeséseit, az Etnát, Nápolyt, Szicília, Bosznia városait, a dalmát partokat, a magyar alföldet s végül Athén és Jeruzsálem képeit, Libanon cédrusait ugyanazzal a nagyra hivatott igyekezettel festi meg, a természet élő, és igaz perspektíváját keresve.
(Részletezve ezeket az éveket:
1897 - 41 éves korában megkezdi művészi stúdiumait, Münchenben, Hollósy Simon szabadiskolájában, Karlsruheban, Düsseldorfban és Párizsban. Elhagyja Párizst, végleg szakítva az akadémiákkal. A nyarat Raguzában tölti, ezután Svájcba, majd Genovába utazik, innen Rómába, majd pedig Nápolyba és Pompejibe megy.
1897 - Sokat utazik. Itáliában, Dalmáciában és a Felvidéken fest. Ezen évek életrajzi adatai rendkívül hézagosak, nem egyszer egymásnak ellentmondóak, ma már szinte lehetetlen őt nyomon követni. 1899 - Ismételten Dalmáciában találjuk, Trauban dolgozik.
1900-ban kiállító művészként, Csontváry néven szerepel a Nemzeti Szalon katalógusában, de a kiállításon nem vett részt.
1901 - Castellammareban, és Pompejiben fest, Capriban megtekinti a Kék-barlangot, majd Vicot, Sorrentot, Amalfit és Posiliot keresi fel. A telet Castellammareban tölti. Napút motívumokat fest Dalmáciában, Spalatoban, Baloméban és Trauban. A nyarat a Magas-Tátrában tölti, ahol ismételten szemügyre veszi a "nagy motívum"-ot. Késő ősszel Selmecbányán, útban Itália felé Budapesten fest. Castellammareból megy Taorminába. A telet ismét Castellammareban tölti.
1902 - Scardone, Jajce, Mosztár. A nyarat a Magas Tátrában tölti, innen megy vissza Taorminába. Szigetvár és a Hortobágy megfestése után európai körútra indul. Karácsony estéjén ér Betlehembe. Már kezd kibontakozni művészetének kettős arculata: a természet szépségének dicsérete és belső lelki drámájának kivetítése a természeti motívumokba.
1904 - Jeruzsálemben megörökíti a zsidók panaszfalát. Majd Athénba megy, onnan tovább Taorminába és végül odahaza a Felvidéken végre elkezdi festeni a nagy Tátra-képet.
1905 - Befejezi a Taorminai görög színház romjait, ezt követően pedig a Tátra képet. Budapesten keret nélkül állítja ki festményeit. Jeruzsálemben fest, majd Damaszkuszban tovább keresi az újabb "nagy motívumot")
1906-ban festi meg legnagyobb méretű képét, a Naptemplom Baalbekbent.
1907 – Magányos cédrus, Zarándoklás a cédrusfához
1908 - Megfesti a Mária kútját Názáretben. Ősszel ismételten kiállítja képeit Budapesten. Palesztinában megfesti a zsidó - házitanító-zarándok Marokkói tanítót.
1909-ben készült utolsó befejezett festménye, a Sétalovaglás a tengerparton.
1910-ben Budapesten megrendezi negyedik kiállítását. Salzburgban és Bécsben szervez újabb bemutatót. Tervezett berlini bemutatkozása a "vállalkozó hűtlensége miatt abbamaradt", bár már katalógust is készített. Lelki egyensúlya meginog, pszihózisa súlyosbodik, közéleti aktivitása azonban változatlan.
1912-től filozófiai töltetű írásműveket, röpiratokat írt, előadásokat tartott.
1915-18 között készülnek kéziratos naplójegyzetei. Torzóban maradt, meg nem valósult képterveken munkálkodik. 1915-től egészségi állapota folyamatosan romlott.
Pénzét hadikölcsönbe fektette, ami elúszott. Patikáját államosították, nem maradt bevétele, jövedelme. Nagyon szűkös anyagi körülmények között élt, feltételezhető, hogy éhezett.
1919 június 20-án halt meg verőérgyulladásban, bár egyesek feltételezték, hogy éhen halt.
A születési képlet
Csontváry születésének pontos időpontja nem ismert, csak a nap és a hely adott. Az asztrológiai elemzéshez szükség van egy percre pontos képlet felállítására, amit az életesemények, a külső és belső karakter alapján meg lehet tenni. A részletes elemzésben végigkövethető a képlet pontosítása, amely itt olvasható.
Ennek során az alábbi időpontot-képletet találtam a legvalószínűbbnek:
Kisszeben, 1853. július 5. 20.49’ (az évszám miatt helyi középidővel számolva – LMT)
ASC Bak 28fok 13
A személyiség
Csontváry belső karakterének leírását saját önéletrajzi írásából és szakemberekkel való beszélgetésekből állítottam össze.
Csontvárynak hatalmas küldetéstudata volt, a világ legjobb művészének tartotta magát. Műveit nem szignálta, mert azt gondolta, hogy neki olyan egyedi a stílusa, hogy az bármikor felismerhető.
Hitt magában, akkor se bizonytalanodott el, amikort nem értették meg őt az emberek. Kétségtelen, hogy a Csontváry életműben megjelenik a monumentalitás és a megalománia. Életművét tudatosan alkotta meg, képeihez ragaszkodott, nem vált meg tőlük élete folyamán, a Magyar Államra akarta hagyni műveit.
Vágyott az elismerésre, de nem tudta elkedvetleníteni, hogy azt nem kapta meg, mert annyira hitt a saját igazában és nagyságában.
Meg volt róla győződve, hogy amit gondol, az jó, és azt érdemes követni. Végig tisztában volt azzal, hogy ő hatalmas dolgot alkot, és megújítja a festészetet. Fantaszta volt, ideológiákat kergetett. Sugallatokat kapott, és volt ereje végigvinni, megvalósítani mindezeket.
Rendkívül pontos, precíz, tudatos és praktikus ember volt. Hosszú távú tervei voltak, lépésről lépésre megtervezte, hogy juthat el a céljaihoz. Tervezett, előre látott, megvalósított. Tudatosan teremtette meg magának a lehetőséget, hogy festhessen, de a festői programját is ugyan ilyen tudatosan hajtotta végre. Sőt, ahogy a saját mítoszát megteremtette, abban is volt tudatosság.
Racionálisan gondolkozott, ügyeskedett, kereskedett. Amellett, hogy patikus volt, tudta, hogy gyógyszertárából jó üzletet is akar csinálni, hogy megteremtse alkotói munkájához az anyagi feltételeket. Patikájában például alkoholt is árult az üdülővendégeknek, ezzel is bevételhez jutott.
Csontváry érzékenyen reagált kora társadalmi, politikai, művészeti, tudományos életére.
Kíváncsi, érdeklődő, tanult, tájékozott, sokat látott ember volt. Több nyelven beszélt, tanult nyelvészetet, jogot, és természettudományokat is. Rengeteg dolog érdekelte, a kor újításai is. Rajongott a filmművészetért, használta a fotográfiát. Ismerte, értette a korát, amiben élt.
A fókuszáltsága abban is megmutatkozik, hogy mekkora életművet tudott létrehozni. Kitartó, állhatatos, koncentrált volt, mindebben pedig a belső vízió vezérelte. Az, amilyen szervezetten dolgozott, páratlan a magyar festészet történetében.
Nehéz személyiségnek ismerték. A külvilág különcnek, szélsőségesnek, magának valónak látta. Nem értették a motivációit, a megnyilvánulásait, a művészetébe vetett hitét, de a művészetét se. Sokat ugratták, bohócnak tekintették, ő meg felvállalta ezt a szerepet. Igazából nem jutott el hozzá, hogy a többiek kinevetik. Annyira hitt magában, olyan erős volt a küldetéstudata, hogy ez lepergett róla.
Zseninek, őrültnek tartották, de ennek semmi jele nincs az életúton. Több szakember is megegyezik abban, hogy Csontváry nem volt őrült, skizofrén, a realitás kontrollját nem vesztette el sose. Élete végén voltak pszichés problémái, de nem voltak téveszméi, hallucinációi, be tudott illeszkedni a mindennapok valóságába. Az átlagtól viszont mindig nagyon eltért.
Aszketikus életet élt, vegetariánus és absztinens volt, józanságot hirdetett. Korabeli reforméletmódot követett, ilyen csoportokhoz csatlakozott is. (Életreform körök)
Hazaszeretet, konzervatív értékrend, császárimádat jellemezte. Napimádó volt, meg volt győződve a Nap gyógyító erejéről.
Magányos életet él, egy párkapcsolatáról sem tudunk. Barátai sem voltak, egyedül utazott, egyedül intézte a dolgait. A családot kizárta az életéből, a saját vágyait akarta megvalósítani.
Tudható, hogy volt egy múzsája, Isadora Duncan, a kor híres táncosnője, a modern tánc megalapítója. A Budapesti társasági életben találkozott vele, alakja több képén megjelenik. Komolyabb kapcsolatról nem tudunk közöttük.
Csontváry nagy hangsúlyt fektetett az önmenedzselésre is. Kora híres önmenedzselésről szóló alapművét, az „Önsegélyt” olvasta.
Amikor az 1910-es években kreatív ereje alábbhagyott, belefogott önéletrajzi írásokba, és filozófiai fejtegetésekbe. Írásaiban tudatosan elkezdte építeni saját mítoszát.
Lássuk, asztrológiailag hogy látszik mindez Csontváry képletében.
A szerepszemélyiség asztrológiai leírása
Bak végi aszcendenst látunk, amit a képleturalkodó Szaturnusz az IC-ről trigonnal támogat.
A Bak célratörő, precíz, struktúrákban gondolkodik. Lépésről lépésre halad a kitűzött cél felé. Megfontolt, kitartó, fókuszált. Az a jó, ha cél lebeg előtte, mert akkor ennek megvalósítására törekszik. Ha nincs cél, merevvé, antiszociálissá, érzelemmentessé tud válni, lezárja a határait. A Bak karakterben benne van az aszketikus hajlam is, az élet anyagi élvezetei nem kötik le.
A Szaturnusz támogató ereje erősíti a kitartást, felelősségteljességet, strukturáltságot, megvalósító képességet, és nem utolsó sorban a megbízhatóságot. Lehet adni a szavára, amit mond, úgy is lesz. Reális képe van magáról, tudja, hol a helye. Tudja, milyen helyzetben hogy kell viselkedni.
A Vénusz – és az együttállás miatt a Merkúr is - a tükörből opponálja a szerepszemélyiséget. A vénuszi, merkúri jelleg megjelenik küllemben, habitusban, fellépésben, de feszült formában. A Vénusz támadja az önérvényesítést. Mivel ez egy férfi képlete, itt a Vénusz az örömelv, a kényelemre, biztonságra való vágy, az anyagi biztonság témája, az intimitás, és nyilván a női zsáner, (de erről majd később). Az, hogy a Vénusz (és Merkúr) szemben van a szerepszemélyiséggel, felveti, hogy ezek a minőségek hogy tudtak, vagy nem tudtak beépülni? A Bak személyiség nagyon kemény, aszkétikus tud lenni, és ezt csak erősíti, hogy a vénuszi örömelvet nehezen tudta integrálni magába.
A külvilág felé megjelenik a Vénusz és a Merkúr, mi lehet ez: kedvesség, diplomatikusság, intellektus, kapcsolódó képesség? Igen ám, de két transzcendens planéta is kvadrálja ezt a Vénuszt és Merkúrt a 3as házból. (A Vénusz, a Merkúr, a DESC, ASC megkapja a Plútó kvadrátot, a Merkúr pedig az Uránusz fényszögét, de az együttállás miatt ez a Vénuszra és a DESC-re is hatni fog.)
Szeretne harmonikusan, intellektussal megjelenni a külvilág előtt, szépséget, esztétikumot közvetítve, de nem úgy sül el igazából, ahogy szeretné. Disszonáns, fura, blokkolt lesz a megjelenés a külvilág felé. Az örömöket, intimitást is nehéz így megnyilvánítani.
A személyiségben van egy erős nyomás, aminek hatására befolyásolni akarja a környezetét.
A determináltság arra vonatkozik, hogy kontrollálja és átalakítsa a világot, sőt, ott lehet a küldetéstudat, hogy meg is akarja váltani. Hogy mennyire erőszakos ebben, tudatszinttől, és a képlet egészétől függ.
Ez mindenképp ad a személyiségre egy olyan nyomást, hogy ő tudja, hogy kell a dolgoknak lenni, meg van győződve az igazáról, az igazságról, és csupa jó szándékból is akár, de tudja, mi a jó a világnak, mi kell a másiknak.
Ebben ott van annak a lehetősége és egyben feladata, hogy igazából a személyiségnek kell átmenni a gyökeres változáson, valószínűleg konfliktusokon keresztül. Nem a környezetet kell piszkálni, manipulálni, kontrollálni, átalakítani, hanem az egót magát, de ehhez szembe kell nézni az árnyékokkal.
Ez a hatás mély meggyőződést adhat a saját igazságról, önhitté, vakmerővé teheti a szülöttet. Nagy erőket tud magában mozgatni, akár a célok elérése, akár a túlélés érdekében. Bátorságot, hitet, kontrolláló, manipuláló képességet adhat.
A környezetet ezzel nyilván terhelheti, gyakori konfliktusokat idézhet elő. Elnyomó lehet mással szemben.
A személyiség területét, amit a Bak archetípus körvonalaz, megmozgatja és árnyalja az 1es házban álló Halak Neptun. A Neptun az egység és az önfeláldozás témája. A szülöttben erős az önfeladásra, segítségre, önátadásra való hajlam, de ezt gyakran illúziókba csomagolja: úgy érzi, jót tesz, miközben saját határait teljesen feladja. A Bak keretez, strukturál, a Neptun viszont oldja a határokat. 1es Neptunnál felmerül a kérdés, mennyire tud kialakulni a személyiség, milyen az identitás struktúrája. Vagyis: mennyire ködös az önkép, tudja-e a szülött, ki ő, mit akar, vagy csak sodródik? Szent áldozattá válik, mindenkinek segít, de közben maga eltűnik, vagy esetleg alkoholba, drogokba, fantáziavilágba, módosult tudatállapotokba menekül?
Csontvárynál élete nagy részében nem látjuk ezt a sodródást. A Neptun magas szinten megjelenhet empátiában, médiumi képességekben, finom művészi érzékenységben is.
Az 1es Neptun pozitív megélése az egészségügyi, a segítő pálya, a művészetek, vagy a tudatos spirituális út.
Ha viszont valaki nem tudja a Neptunt egységben megélni (úgy, hogy beáll valaki mögé, vagy egy másik embernek lesz fontos a szülött törekvése), és nem választja ki a Neptun magasabb analógiáját a tevékenységében, pl. segítő, művész, spirituális gyakorló, akkor be fog jönni az áldozati helyzet.
A Neptun minőségét több planétával létesített fényszög is árnyalja:
Trigon a Nappal (+ Hold) – egzakt fényszög
kvadrát a Jupiterrel - távolodó
és a Marssal - közeledő
szextil az Uránusszal – közeledő
A Rák Újhold (Hold-Nap együttállás) Csontváry képletében eleve nagyfokú érzékenységet és művészi hajlamot mutat (amiről még lesz szó). A Neptunnal alkotott trigon, az érzékeny, művészetre, érzelmekre fogékony Napot még intuitívabbá, alkotóvá teszi. Ez a Művész Király archetípusa. Sugallatok érkezhetnek képekben, szimbólumokban, a természettel való egységélményben.
A Jupiterrel, saját urával viszont blokkoltság látható. Az elfogadás kaphat itt gellert. Megjelenhet a túlidealizálás, túlságos elfogadás, vagy az, hogy nem érezte magát elfogadhatónak, illetve az elfogadásba illúziók keverednek.
Ez nyilván sokféleképpen megjelenhet az életben, akár úgy, hogy segítőkész, valakinek segít, de csalódik végül, rosszul sül el. Vagy illúziókat vetít valakire, valamire, mégsem tudja azt feltétel nélkül elfogadni.
Jelezhet illúziókat a hit terén, tévhitet, vakhitet, és ez itt a személyiség része is lesz. Olyan hitelvek alakíthatják a személyiséget, amik nem valósak, illuzórikusak. Vagy teljen megfoghatatlan dolgokban hisz.
A Mars kvadrát azzal árnyalja az 1es Neptunt, hogy ha megéli valakivel az egységet, együttérző mással, használja az érzékenységét, akkor nem tudja működtetni az akaratát, az ösztönvilágát, és nem tud küzdeni. Elbizonytalanodik. Tisztázatlan az akarat, az agresszió. Belefuthat a valóság tagadásába, menekülhet a konfliktusok elől. A férfi energia, nemi vágy tisztázatlansága is lehet. Akár úgy, hogy van valami vágy, de nem tudja kifejezni, érvényesíteni. Akar is valamit, meg nem is. Egyszerre bizonytalan, és utána lehet nagyon elárasztó.
Ez még akár impotencia jelölő is lehet. Egy papi, vagy művész képletében a Mars-Neptun kvadrátban a sors a Marsot akarja kizárni. Ha egy katona képletében látjuk, ott értelemszerűen a Neptunt: akkor is küzdenie, harcolnia kell, ha a másik áldozat lesz, ő a harcban él, az empátiát, érzékenységet félre kell tennie.
Az Uránusz Neptun emelő fényszög generációs téma. Sok analógiája lehet: a szabadság és az egységélmény találkozik. Magasabb folyamatok átlátása kapcsolódik finom érzékeléssel, művészeti intuícióval. Szolidaritásra, együttérzésre vonatkozó ideák befogadására utal. Azért mindig kérdés, hogy a magasztos ideák is intuíció mögött mennyire vannak illúziók. És az is kérdés, hogy az ideák alatt mennyire stabil a személyiség.
Az asztrológiai leírásban ráismerhetünk Csontváryra. Körvonalazódik a rendkívül érzékeny, intuitív, képekben gondolkodó ember, aki nagyon céltudatosan, lépésről lépésre valósítja meg terveit. Amellett, hogy érzékeny, szimbólumokat lát és kapcsolatba tud kerülni finomabb világokkal, nagyon praktikus is. Kitartó, fel tud építeni működő rendszereket, az ideát meg tudja jeleníteni az anyagban. Küldetéstudattal bír, át akarja alakítani a környezetét. Látjuk, hogy formálhatják illuzórikus hitelvek a személyiséget, és van benne egy elbizonytalanodás az önérvényesítésben, az ösztönvilágához való kapcsolódásában.
Csontváry gyógyszerészként, művészként is a Neptun magasabb analógiáit élte élete nagy részében.
Tudható, hogy rajongott a mozgóképekért és a fotózásért, és akkori modern technikákat fel is használt a festészetében. Sok Csontváry képen azonosítani lehet korabeli képeslapokat. Sokszor több diából komponálta egybe a részleteket, amit Csontváry „látlatnak” hív. a Baalbek című festményt például 4 diára vissza lehet vezetni.
Csontváry élete végén a Neptunt már nem tudta magas minőségében élni, így lett belőle áldozat. Patikáját államosították, a hadikölcsönbe fektetett pénze elúszott, nagyon nehéz körülmények közé került. Mentális egészsége megromlott, pszichés problémái lettek. Erről a sorsdinamikáról később még lesz szó.
Önazonosság, önkifejezés, identitás
Csontvárynak van egy Rák Napja a 6os házban, együtt áll a Holddal, tehát újholdas születés.
Mint már említettem, a Napnak van egy egzakt trigonja a Neptunnal.
Az Uránusszal létrejön egy távolodó szextil. A Plútó a Holdra vet egy szextilt, de az együttállás miatt a Nap is megkapja.
Nap és Jupiter között létrejön egy közeledő kvinkunksz.
Nap és Szaturnusz között van egy félkvadrát.
Csontvárynál az identitás érzelmekkel telítődik. Életfeladata a gondoskodás. Befogadó, másokra odafigyelő, érzelmi alapon fejezi ki önmagát. Alapból hangulatember. Tanulási útja, hogy függetleníteni tudja magát az érzelmek hullámzásától, hogy az érzelmek ne uralják el. Élje meg az érzelmeket, de a döntéseit ne befolyásolják.
Erős művészi affinitást is mutat.
A Nap együtt áll urával, a Holddal. Ez erősíti az empatikus, befogadó erejét. Erővel tölti, de nem a Nap kiáradó erejét erősíti, hanem még érzékenyebb, befogadásra alkalmas lesz.
Az Újholdas állás alapból nagyfokú fogékonyságot, befolyásolhatóságot mutat, növekedésnek induló, alakítható energia. Ugyanakkor ez egy szemlélődő attitűd, jól el van önmagában, egyedül, nincs szüksége másra. Nagyon passzív maradhat. Ez különösen igaz a Rák újholdas férfira, aki kicsit sem kezdeményező, nehezen lép a nő mellé Nap szerepbe.
A Neptun trigonjáról már volt szó, az érzékenységet, empátiát, intuíciót felfokozza.
Indokolja azt a sok víziót, látomást, ami vezette Csontváryt, és amit a képein keresztül csatornázni tudott a világnak.
Itt van aztán az Uránusztól és Plútótól érkező szextil. Ez megmagyarázza Csontváry különlegességét, forradalmiságát, elszántságát, perfekcionizmusát.
Az Uránusszal képes felülről rálátni dolgokra, akár magát is tudja kívülről szemlélni. Ez segíthet a nagyon érzékeny és érzelmes Napnak, hogy kicsit el tudjon távolodni az érzelmektől, kívülről rá tudjon nézni magára, megértse jobban az érzelmeit is.
Érti az analógiák nyelvét, magas ideálokban hisz, lehet egy víziója a jövőről. A spontaneitás, szabadság és öntörvényűség inspirálja a kreativitását. Viselkedésében is megjelenik az öntörvényűség.
Elég valószínűnek tartom, hogy Csontváynak jó humorérzéke volt, amit azért beárnyékolhatott a küldetéstudata, és hogy nagyon komolyan vette magát.
A Plútó a Holdon keresztül hat a Napra, aminek hatására az elfojtott, rejtett, nem látható dolgokkal akar kapcsolatba kerülni. Érdekli őt a lélek mélysége, az, hogy milyen rejtett erők formálják a világot olyanná, amilyenné. Hatalmas energiaforrás: munkabírást, regenerációs képességet, perfekcionizmust, kitartást generál.
A Nap minőségét árnyalja még egy Jupitertől érkező kvinkunx: segítő és joviális szándék, de nem döntötte el, hogy jó akar-e lenni, nem egyértelmű a szándék. Ez belső téma is: elfogadom magam, de mégsem. Ez a probléma vetül a környezetre. Túlsegíthet valakit, akinek nem is lenne rá szüksége. Vagy hazudik magának a motivációt illetően. A Jupiter nyomja a Napot, de tisztázni kell, kinek, milyen szándékból akar segíteni.
Azt hiszi, hogy oppozíció, de a sors bebizonyítja, hogy mégsem. A tudattalanban az a kép van, hogy ha kiteljesedem, nem tudok boldog lenni. A sors bebizonyítja, ha kiteljesedsz, megéled a Napodat, megvalósítod magad (a Rák minőségeiben), akkor is lehetsz boldog, de ha nem éled az önmegvalósítást a gondoskodásban, művészetekben, akkor a boldogságot, beteljesedést se fogod élni a valódi hivatásodban, vagy a szabadságodban.
A Napnak van egy félkvadrátja a Szaturnusszal, ami egy olyan árnyék, ami rossz közérzetet hozhat, árnyékolja a Nap erejét, de eseményekben nem nyilvánul meg. Behozhatja az önértékelés hiányát, az apai bíztatás hiányát, valamiféle bizonytalanságot az identitással kapcsolatban. Az önérvényesítés, megnyilvánulás nehezítését hozza.
Az érzelmi világról
Csontváry képletében a Hold a Rákban, saját közegében, uralomban van.
Bármi is történik, a szülött érzelmileg reagálja le a dolgokat. Nagyon fontos számára az érzelmi biztonság. Gyógyító, gondoskodó, művészi minőségeket hordoz. Fél az érzelmi vesztéstől, ezért kisajátít. Ha azt érzi, nincs rá szükség, megsértődik.
Szüksége van az érzelmi kötődésekre, arra az érzésre, hogy nélkülözhetetlen legyen. Erre kapta a Rák Holdat.
Ha kibillen, a múltba réved, szép emlékekhez nyúl, romantikus regényeket olvas.
Diszharmonikus állapotban érzelmi zsarolásra hajlamos, mert függ a szeretettől, a rokonszenvtől. Sértődékeny lehet. Érzelmileg túlreagálhat dolgokat.
A Hold is megkapja a Nap révén a Neptun trigont. Ez is nagyon érzékeny állás, spirituális praxisra is jó. Megvan a szülött érzelmi stabilitása, és az érzelmi bázisról indulva az egységhez tud kapcsolódni. Úgy tud feloldódni, hogy megvan az érzelmi biztonság. Művészi érzékenységet hoz, a finomabb érzékelés lehetőségét, a dolgok mögött meglátja a szépet. Nagyon befogadó és intuitív állapot.
Önzetlen segítő tud lenni, ami az árnyéka lehet, hogy túlságosan érzékeny.
Alapból a Rák újhold egy nagyon érzékeny állapot, ezt turbózza fel a Neptun (ami eleve a személyiség része.)
Itt az a másik árnyék, hogy nem mindegy, milyen megélést jelöl ki a Neptunnak, milyen szinten éli. Ha érzékenységben, intuícióban, művészetben, akkor a lélek művészeti tehetségét erősíti. Ha viszont a Neptun áldozati szintjét éli, akkor a Neptun a lélekben a káosz erőit fogja felkelteni, pszichés zavarokat okozva. Mind a két dolog megvalósult Csontvárynál.
A Plútó a Holdra vet egy szextilt (távolodó fényszög). Persze itt Csontvárynál az önazonosság és az érzelmi identitás egy csomag, így amit a Napnál láttunk, hogyan befolyásolják a transzcendens planéták az identitást, az az érzelmi világra is igaz lesz. Adott a lehetőség a mély lelki tartalmakkal, elfojtásokkal, ösztönökkel való kapcsolódásra, átmehet az érzelemvilág egy gyökeres átalakuláson. Nagy energiákat bír önmagában mozgatni, tüzes, szenvedélyes, intenzív érzéseket. Mélyen a dolgok mögé lát. Keresi az igaz, mély dolgokat. Azért a Plútó kontrolláló minősége az érzelmi világban is megjelenhet. Itt elsősorban nem destruktívan, inkább próbálja kontrollálni az érzelmi folyamatait.
Az uránuszi energia sziporkázóvá teszi a lélekvilágot. Szabad, izgalmas, szárnyaló, intenzív. Az érzelmeit is képes kívülről szemlélni, át tud menni személytelen állapotba. Benne van a kötődések lehetősége, de nagyon szabad belül.
Rá tud érezni eszmei dolgokra, mutathat érdeklődést szellemi dolgok iránt. Ezzel a hatással egyébként könnyen tud kapcsolódni mindenféle emberrel.
Ha már az önazonosság és az érzelmi identitás kérdéseit taglaljuk, nézzünk rá a szülői mintákra.
Az eddig leírtak alapján láthatjuk, hogy az anyai és apai (Hold-Nap) minták erőteljesek, támogatóak, különlegesek. Fúzióban van a két minta, szeretet, mély érzelmek, befogadás, gondoskodás jellemzi őket.
A szülőkkel való kapcsolat már árnyaltabb.
Az IC-n álló Szaturnusz jelezhet egy ridegebb, nehezebb gyerekkort. Bár, ha Csontváry önéletrajzi írását olvassuk, nem ez jut eszünkbe. Arányaiban sokat ír gyerekkoráról, kedves emlékeket idéz, alapos részletességgel idézi fel Kisszebent, gyerekkora helyszínét. (Egy Rák érdekeltségű ember emlékezik gyerekkorára.)
Orvos-gyógyszerész apját így jellemzi:
„Atyám tiszteletből rendőrkapitányi és postai teendőket is végezte, szabad idejét pedig vadászattal és tűzijátékkal töltötte.
Középtermetű, hízásra nem hajlamított természetű, szeszesitalokkal, dohányzás és kártyázással nem törődő egyszerű, de energikus ember volt.”
Csontváry kiemeli, hogy hízásra nem hajlamos az apa – Szatrunusz az IC-n. Az apának társadalmi rangja van, erre is utalhat a Szaturnusz. Lehet céltudatos, életre nevelő, felelősséget tanító. Kiderül, hogy visszafogott, önmegtartóztató, egyszerű életet élt. Hobbija a vadászat és a tűzijáték: a Mars is a 4-es házban, az apa házában van.
Csontváry ír a csínytevéseket követő fenyítésekről is: keretezve, fegyelmezve volt azért ez a gyerekkor.
Az apáról tudható még, hogy konzervatív, császárpárti nézeteket vallott. A 48as forradalom után rendőrtiszti állást vállalt, emiatt elutasították a családot Kisszebenben. Az apa volt a hatalom helytartója. Egy városi tűzvészben tüzet fogott a pincében tárolt tűzijáték rakéta készlet, és leégett a család háza. A tűzben életét vesztette Csontváry nővére.
(4-es házas Mars Neptun kvadrátban jelezheti az otthon elvesztését, leégését).
A család az anya rokonságához, Szerednyére került, az apa itt földműveléssel és vadászattal foglalkozott. (Bika IC)
Az apa, a család a bikaságot tanítja Csontvárynak: hogy lehet biztonságot teremteni, hogy lehet anyag nélkül is a biztonságot megélni, vagyis, hogy a biztonság megélése nem attól függ, mennyit birtokolunk. Önéletrajzi írásában hosszan taglalja Kisszeben életét, a békebeli „Bika” világ jólétét.
„Így csendesen éltünk Kis-Szebenben, különösen a hatvanas években, ahol még az ökör is zeneszóval a városon végigsétálhatott s csak azután a pecsenye tálra juthatott. A borjú hátulja pedig minden vasárnap a falusi zsidóktól kínálva volt. Baromfi, hízott liba, sertés, fejőstehén egy házban sem hiányzott, gyümölcs, zöldség mindenkinek termett, s a híres barackból még a galíciaiaknak* is tellett.
A búza mosva volt, napon szárítva került a városi vízimalomba. A házikenyér minden házban kovászolva, külön kemencében sütve volt; a hordó káposzta a pincében, a krumpli a veremben, a daráló kézimalom, a ruhamángorló az volt minden helyen, cukrászbolt nem volt, de cukrászsütemény nem hiányzott sehol sem. Otthon készült minden – a fehérnemű horgolás-hímzés, harisnyakötés, ez napi szórakozása volt nőknek, a cselédek lent és kendert fontak; a gyerekek pedig esténkint, hogy ébren legyenek, lószőrt és tollat fosztottak.”
Az Ic-n álló Szaturnusz még úgy is tetten érhető, hogy Csontváry hivatásában egy családi tradíciót visz tovább, ő is patikusnak áll. Apja császárpártiságát is tovább viszi.
Az anyáról nem tudunk semmit. Érdekes, hogy az önéletrajzban a megnevezésen kívül egy szó sem esik róla, de más forrásokat kutatva se leltem semmilyen utalást az anyára vonatkozólag.
Mire utalhat a Skorpió házcsúcs? Anya magányos volt? Egoellenes helyzetben volt? Manipulált? Ezt így most nem tudjuk meg. A 10-es ház ura a 4esben van, anya alárendelt helyzetben lehetett otthon. Valószínűleg a háttérben volt, gondoskodott a családról. A Mars-Merkúr/Vénusz szextil azért azt mutatja, hogy Csontváry diplomatikusnak, kedvesnek látta anyját, akivel tudott kapcsolódni, akivel lehetett intimitásban lenni. De ott van ez a Neptun kvadrát is: menekülhetett a konfliktusok elől, vagy akár bizonytalan lehetett az identitásában.
Az ASC-sel szemben álló Vénusz, (hogy Csontváry az örömelvet, az intimitást mégsem tudta annyira beépíteni a személyiségbe) feltételezheti, hogy Anya maga sem tudta az örömöket, vagy a saját nőiességét felszabadultan megélni.
És bár anyával kapcsolatban lehetett valami egoellenes helyzet, mégis látszik, hogy van egy erős érzelmi bázis, egy szeretetteljes energiatér, amiből Csontváry táplálkozhatott.
Lépjünk egyel tovább, akkor hát hogy éli meg a szülött a biztonságot, az örömöket, az élvezeteket, az intimitást?
A Vénusz a Descendensen van, tág együttállásban a Merkúrral. A Plútó kvadrátot vet a Vénuszra és a Merkúrra. Az Uránusz is kvadrátolja a Merkúrt, az együttállás miatt a Vénusz is megkapja a hatást.
Induljunk ki onnan, hogy a Vénusz is a Rák jegyében van, mint a Nap és a Hold. Ez a személyiség adottsága.
Érzelmileg kötődik tehát az anyagi világhoz is. Ez is egy művészi jelölő.
Az intimitás mélyülni tud. Nagyon romantikus, érzékeny állás. Férfiként ért a nők nyelvén, rájuk tud hangolódni. Zsánere az érzelmes, gyengéd nő, akihez a képzelet, fantázia, romantika világán keresztül kapcsolódhat. Fiatalabb nőt keres, akiről gondoskodhat. Szeretne anyáskodni a nő felett, vagy azt szeretné, ha felette anyáskodnának. Vágyik a harmóniára, az otthon biztonságára, hogy intimitás legyen az életében.
Árnyalja a Vénuszt a vele együtt álló Merkúr, a racionalitás, gondolkodás, kapcsolódás planétája. Az érzelmet áthatja az értelem és fordítva. Kapcsolatteremtő energia, írásban, beszédben harmóniára törekszik. Harmóniateremtő állás lenne, ha nem kvadrátolná a Plútó és az Uránusz a Merkúrt a hármas házból.
Hiába van ez az érzelmes állás, az intimitás transzformáció alatt van. A komfort, az öröm, a harmónia, a vonzalom kisajátító, birtokló, manipulatív játszmák bűvkörébe kerül. Rengeteg analógia lehet: leuralás a szerelemben? A vonzalmat eluralja a szenvedély, a manipuláció, a hatalomvágy? A vágyról, örömökről való lemondás? Mindenesetre feladat van itt azzal, hogy az intimitás mély forrását kell megtalálni. Szembe kell nézni az elfojtásokkal.
A Vénusznak viszont van egy egzakt szextilje a Szaturnusszal. Ez a felelősséget, kitartást, komolyságot, elkötelezettséget hozza az intim kapcsolatokba, illetve az anyaggal való viszonyba.
Felszabadultnak nem mondható ez az örömelv, inkább takarékos. A Vénusz intimitása szűkebb keretek között mozog, de strukturált, koncentrált és nagyon megbízható. Zártabb rendszeren belül működik. Kifele zárt, konzervatív, de egy kapcsolaton belül, ahol biztonság és érzelmek vannak, ott meg tud nyílni, és mély intimitásra képes.
Nagyon tartózkodó és merev lehet, érzi a határokat, kérdés, hogy meg tud-e nyílni. Elkötelezett, komoly kapcsolatra vágyik.
Az anyaggal felelősen bánik, az értékeket reálisan látja, képes takarékoskodni. Életörömökben nem tobzódik. Önmegtartóztató és megbízható.
A rendelkezésünkre álló információkból nem tudunk minden képletelemet validálni, például, hogyan is volt Csontváry az intimitással.
Annyit tudunk, hogy egész életében nem volt párkapcsolata, magányos, magának való, furcsa, szeszélyes ember volt. Vannak feltételezések, hogy volt egy múzsája, aki több képén is megjelenik, de ez a szerelem sohasem teljesedett be.
Az adottságokat látva biztosak lehetünk benne, hogy volt igénye a szeretetre, mélyebb érzelmi kapcsolatokra, de mégis volt valami, ami ezt leblokkolta. Az életeseményeknél még visszatérünk erre a szálra.
A Vénusz árnyalása egyébként nagyon egybecseng a szerepszemélynél taglaltakkal. A Bak Rák tengelyt ugyebár kvadrálja a Plútó, trigonnal-szextillel érinti a Szaturnusz. A Vénusz érzelmekkel telített, de keretezi, visszafogja a Szaturnusz. A Bak karakter amúgy is inkább aszkéta típus, nem keresi annyira az életörömöket. A Plútó meg belső tüzet szít, elvakulttá tesz, át akar formálni, amiről már szó volt, ugyanakkor az életörömökkel, romantikus viszonyokkal kapcsolatban megnyilvánulhatott a lezárásban is.
Gondolkodás
Láttuk, hogy a Merkúr együtt áll a Vénusszal, viszont a Merkúr már az Oroszlán jegyében van.
Olyan gondolkodást, kommunikációt, kapcsolatokat mutat, ami miatt felnéznek rá az emberek.
A gondolkodás kreatív, de énközpontúvá válhat. Nyomatékos a saját vélemény, beleszilárdulhat saját gondolataiba. Elvárja, hogy a gondolatait mindenki elfogadja, felnézzenek rá, kitűnjön.
Jó szónok, meggyőzően tud beszélni, de kerüli azokat a témákat, amikhez nem ért.
Diszharmonikus állapotban hatalmaskodó, pökhendi lehet, beszólogathat másoknak. Túl szubjektívvá és elfogulttá válik a saját gondolataival, mondandójával kapcsolatban. Nagyon meg van győződve saját magáról, igazáról, véleményéről. Végtelenül büszke.
A diszharmóniára van oka ennek a Merkúrnak, ugyanis kap a Plútótól és az Uránusztól egy kvadrátot (eleve a 3as házból, ami a gondolkodás témáit hozza).
A Plútó a mentális működést akarja átalakítani, de itt destruktív módon. Szétszedheti önmagát, paranoid gondolkodása lehet. Mélyreható a gondolkodás, de a Plútó mindent szétszed, nincs stabilitás. Mindent megkérdőjelez, elértékteleníti a már felépült rendszereket, amiket létrehozott.
A mélységben megláthat dolgokat, de lehet, hogy téves következtetéseket von le. Az is lehet, hogy helyes a meglátás, de pusztító módon használja.
Az Uránusz úgy blokkolja a Merkúrt, hogy filmszakadást hozhat. Összefüggéstelen, oda nem illő dolgok jelenhetnek meg a gondolkodásban, beszédben. Fura, érthetetlen humor lehet. Össze nem tartozó dolgokat kombinál össze. (Olvassuk el filozófiai értekezéseit!)
Benne van az igyekezet, hogy különleges, meghökkentő, kimozdító legyen, de végül értetlenségbe csap az egész.
Érdekesnek tűnő, öntörvényű gondolkodást hozhat, ugyanakkor destruktív hatás is lehet gondolkodásra, mozgásra, idegrendszerre.
Behozhat antiszociális magatartást – a kortársaktól volt is erre visszajelzés Csontváryval kapcsolatban.
Például a Csontváry patikáját bérlő patikus lánya elmondása szerint, aki még ismerte a festőt, "Csontváry szigorú, zárkózott és magányos ember volt, aki a patikában is művész úrnak hívatta magát. Ha úgy ítélte, annak beszedése nem lenne „helyes” vagy indokolt, egyszerűen nem adta ki a gyógyszert a betegeknek, akik ilyenkor a több kilométerre található losonci patikába mentek, hogy megkaphassák az orvosságot." (A forrás itt.)
Ami segíti a Merkúrt, az a Marssal valós szextiles kapcsolat. Ez az akaratot és a gondolkodást harmonikusan hangolja össze. Kreatív energia, erőteljes gondolkodás, karakán, erős kommunikáció.
Csontváry kreatív és szubjektív gondolatvilágában élt, meg volt győződve saját igazáról, amit erőteljesen képviselni is tudott. Felsőbbrendűnek tarthatta a saját szellemi küldetését, az ellentmondást nem fogadhatta jól (ezért is kényelmesebb volt inkább magányosan, saját utat járni.)
Hogy a saját igazságában menyire voltak belső kétségei, mennyire lehettek paranoid tendenciák a gondolkodásában, az írásaiból nem derül ki.
A gondolkodás, kommunikáció témáját tovább gondolva láthatjuk, hogy a Plútó és az Uránusz benne vannak a hármas házban, tehát hatnak a gondolkodásra.
A 3as házcsúcs a Bikában van, és ha a polaritás elvét nézzük, tehát az ego tud-e tenni a ház tartalmának a megvalósításáért valamit, akkor a háznak nincs ura (igaz a Vénusz a hasonló pólusú Rákban van, de mivel együtt áll a Merkúrral, vált a polaritás, és így a Vénusz a Mérlegnek lesz az ura. De mivel a Mérlegben nincs házcsúcs, így ebben a képletben a Vénusz nem lesz házúr – ebből a szempontból.)
Gondolkodásában, kommunikációjában, kapcsolataiban, környezetében ragaszkodó, biztonságra törekvő. Ezzel a minőséggel a transzformálni akaró Plútó és a felforgató Uránusz azonban nincs harmóniában. A Plútó mélyre hatol a gondolkodásban, de amíg nem tud bánni vele, dominálhat, manipulálhat, rombol a beszédével. Előjöhetnek paranoid dolgok, hasítások, radikalitás, szélsőségek.
Ha bír bánni ezzel az energiával, perfekcióra törekvő, mélyre hatoló gondolkodás lehet. Magasszintű tanulási képességeket mutathat. Meggyőzően tud beszélni, rá tud tapintani a lényegre.
A környezetében Plútóként jelenik meg a szülött, kérdés, hogy melyik analógiájában. Dominancia, fanatizmus, leuralás, szenvedély? Ő dominál, vagy mások uralkodnak rajta?
Az Uránusz azt hozza, hogy a gondolkodás eltér a megszokottól. Más a logikája, a működése, mint amit a környezete megszokott, ezért előfordul, hogy nem bírják követni, kilóg a sorból. Könnyen tanul nyelveket, modern, technikai dolgokat. De bármit könnyen és gyorsan tanul.
Csontvárynál látjuk ezt, hogy nagyon széles érdeklődési köre volt. Már gyerekként is a természet tanulmányozásával foglalkozott. Így ír erről:
„A hatvanas években Kis-Szebenben tót és német iskolák voltak, én kerültem az iskolát, ahol rendszeresen a nadrágjainkat porolták. Ki-kimaradoztam az iskolából, a pozamuri város fala* között a természethez jártam tanulni, a rovarokkal, pillékkel, dongókkal, méhekkel beszélgettem; s nem egyszer egy aranyos futonc kedvéért a sáncdombon a napnál ebédeltem. De egy-egy apolló pilléért Jancsival elmentünk az őserdőkben lakó szénégető kukához gombát pirítani, málnát ebédelni s közben pedig a császármadarat s az apolló pillét ejteni.”
Foglalkozott nyelvekkel, joggal, természettudományokkal (gyógyszerészetet, kémiát, ásványtant, földtant, kristálytant tanult.) Érdekelték az újdonságok, ismeretterjesztő előadásokra is járt az Urániába. Emellett életreform közösségekbe is járt, kapcsolatban lehetett teozófiai csoportokkal, vegetariánus volt, tartózkodott az alkoholtól. Az egész életpálya mutatja, hogy nem szokványosan gondolkozott.
Akarat, önérvényesítés
A szerepszemélyiségről, a törekvéseiről már volt szó.
Lássuk még a Marsot is, ami az Ikrekben áll a 4-es házban, kvadrátban a Neptunnal, szextilben a Merkúrral.
Az Ikrek archetípus gyors intellektust mutat, olyan embert, aki jól beszél, és gyorsan felismeri a lehetőségeket döntéshelyzetben. Fejben mindent lejátszik előre, párhuzamos szálakat is futtat. Jól informált, fürge, gyors a mozgásban is. Erősíti ezt a Marsot, hogy urával, a Merkúrral szextillel kapcsolódik. Ez az akarat és a gondolkodás harmóniája. Lelkes az információ megszerzésében, erő van a beszédében, jól kifejezi magát. Képviseli az igényeit. Erős önbizalma van, de könnyen válhat önhitté is.
Ami viszont elbizonytalanítja a Marsot, az a Neptun kvadrát.
Az akarat, önérvényesítés és az egység, önfeláldozás blokkolva van. Itt nincs tisztázva az akarat, emiatt megvezethető a szülött.
Bizonyos témákban, helyzetekben gyorsan dönt, önbizalma van, képviseli magát, de van, hogy kerüli
a konfliktushelyzeteket, tagadja a valóságot, nem bírja a döntéshelyzeteket. Bizonytalan, belekerül helyzetekbe, ahol látszólagos egységben van, aztán megint kifordul belőle. Akaratvezetése befolyásolható, elbizonytalanítható. Szándékos becsapás elszenvedője lehet. Szórt a figyelem, belemehet ködös helyzetekben. Pszichés problémákat is hozhat.
Az élete folyamán mind a két minőség megjelent.
A karakter külső megjelenése
Csontváryról csak néhány fotó maradt fenn, de ismerünk három önarcképet is, amelyek nagyon beszédesek. Emellett ránk maradt még néhány Csontváryról készült karikatúra és portré is.
A képletből kiolvasható, hogy milyen archetípusok jelennek meg a radix tulajdonosán, de fordítva is igaz, a külső megnyilvánulás segíthet bepontosítani a képletet, mert látjuk, milyen hatásoknak kell érni az ASC-t illetve az 1es házat.
A félmeztelen, profilból készült önarcképe (amely az 1890-es évek közepén készülhetett) nagyon jól megmutatja a karaktert. Vékony, szikár, inas, görbe hátú, beesett mellű, törékeny testalkatot látunk, ami igazolja a Bak ascendenst, illetve a Szaturnusz fényszögét az ASC-re.
Az arcon profilból feltűnő:
- a nagy orr: Vízöntő – uránuszi jelleg, (az Uránusz szextilt vet az 1es házas Neptunra)
- az erős homlokdudor: Mars vagy Plútó, (Plútó kvadrát az ASC-re)
- a beesett arc: Szaturnusz, akár uránuszi is lehet
- a vastag szemöldök: Szaturnusz vagy Mars / Plútó,
- arcszőrzet: Szaturnusz, Mars
- magas, gömbölyű homlok – ez lehet oroszlános, napszerű jel, de a magas homlok lehet jupiteri is. (Jupiter kvadrát a Neptunra, Nap trigon a Neptunra) |
|
 |
A Neptun többféle módon megnyilvánulhat a külalkban, Csontvárynál a törékenységet, filigránságot erősíti. A külalakban azonban nem a Neptun a domináns archetípus, hiába áll az 1es házban a planéta. A karakter alapjellegét a Bak és a Szaturnusz szikársága, csontossága, inassága, hajlottsága adja. |
 |
Leghíresebb önarcképén (1896 – 1902), amin festés közben ábrázolja magát, az alábbi jegyek feltűnőek:
- mély, hosszú barázda a két szemöldök között: marsikus jel
- nagy, szuggesztív, tágra nyílt szemek, hideg, fürkésző, mélyre hatoló tekintet: az uránuszi és plútói minőségek, de lehet akár neptuni is
- itt is látszik a nagy orr (Vízöntő), ezen a képen még azt mondanám, holdi jelleget is látok az orron. (Neptun- Hold trigon is)
-széles arccsont: plútói |
 |
Fennmaradt egy Hollósy műtermében készült fotó 1894-ből, ahol szemből is megvizsgálhatjuk a karaktert, illetve beszédes az e mellett látható önarcképe is.
Ezeken a képeken is az alábbi archetípusok tűnnek fel: az Uránusz, a Plútó, a Szaturnusz és a Mars, illetve a magas homlok, ami lehet Nap vagy Jupiter.
Szemből jól látszik, mennyire széles és karakteres a járomcsont, ami plútói jel. Az orr uránuszi, a homlokdudor marsikus. (A homlokdudor lehet plútói jel is.) A homlok közti bevágás az önarcképen marsikusnak tűnik – középen egy hosszú bevágás, de a fotóra ráközelítve látszik, hogy a szemöldökök között két hosszanti ránc van, ez inkább szaturnuszi. Az önarcképen a haj színe vöröses, ami szintén marsikus, bár a többi önarcképen sötétbarna hajat festett Csontváry, úgyhogy ezt nem kell döntően figyelembe vennünk.
Ami még feltűnik a képen, az a magas, ívelt homlok, illetve a korai kopaszodás. (A fotón Csontváry 41 éves.)
Egy egészalakos fotót ismerünk Csontváryról, egy tátrai kiránduláson készült róla, illetve alább látható két kortárs karikatúra és két rajz is a festőről.
A karikatúrista éles szemmel a karakteres jegyeket hangsúlyozza. Egészen feltűnő az uránuszi orr és a beesett arc.
Ismerünk még két fiatalkori portréfotót is:
 |
Ezen a képen is láthatóak az eddig taglalt jellegzetességek, csak lágyabban. Itt jól látszik az eredeti hajvonal.
- Vastag szemöldök – ahogy már szó volt róla, Mars – Szaturnusz.
- Vízöntős orr.
- Széles járomcsont
Látszik, hogy milyen mély és karakteres az ajakbarázda – ami szintén uránuszi jel (orr alatti vájat).
Jól látszik a fül húsos cimpája, ami mutat egy vizes jelleget, és ezen a képen az arcnak van egy lágysága, vizes puhasága is. Pl az állkapocs, áll alatti rész.
A többi képen mindig szakállat visel, itt látszik az áll, de csak szemből. |
Elemzés a sors dinamikájára koncentrálva (Takács Tibor, Rafael Csaba tanításai alapján)
A sorsfeladat
A sorsfeladat kijelöli az egyén helyét a teremtett világban. Ezt a sorsot megjelenítő szaturnuszi feladat karmából és a Jupiteri lehetőség karmából tudjuk kiolvasni. A Szaturnuszt a jegy magas szintjén kell megélni, ezt segíti a Jupiter a saját jegye középső szintjével, és azon az életterületen, amelyik házban áll. A Szaturnusz a saját jegye alacsonyabb szintjein a házban korlátot hoz.
Csontvárynál a Szaturnusz a Bikában van, a Nyilas Jupiter pedig a 11es házban.
A Szaturnusz és a Jupiter állásait vizsgálva a szülött sorsfeladatáról megállapítható, hogy az anyag nélküli biztonságot kell megélnie. Ha vannak anyagi javai, adnia kell másnak, ha nincs, kapni fog. A döntéseit nem befolyásolhatja, hogy abból neki anyagi haszna, vagy biztonsága származik-e.
Mindezt a hiten, önbizalmon keresztül kell megélni a vágyak beteljesülésében, a valódi hivatásban, önmegvalósításban és a közösségekben.
Ha önbizalommal, hittel tölti el, hogy a hobbijának, a valódi hivatásának szenteli az életét, meg fogja kapni hozzá az anyagi támogatást. Anyagi kérdések nem motiválhatják abban, hogy belevágjon-e a vágyai megvalósításába.
Annak a tudása van ebben, hogy azt fogom kapni, amit megérdemlek, ami benne van a sorsomban. Biztonságban vagyok az anyagban a hitemen keresztül, úgy, hogy megtalálom a szabadságomat a valódi hivatásomban.
Csontváry megteremtette magának hosszú éveken keresztül annak az anyagi feltételét, hogy alkothasson. A festés valódi hivatás volt számára, sosem volt szempont, hogy ő ebből pénzt szerezzen. Soha egyetlen képet nem adott el, az államra akarta hagyni az életművét.
Mégis, hogy történhetett, hogy élete végén többször zavart elmeállapotba került, és szinte teljesen elszegényedve halt meg?
Hol mehetett félre Csontváry sorsa?
Lássuk, a transzcendens bolygók hogy segítik a karma megvalósulását.
Mivel itt a Neptun emelt házban van, egyértelmű, hogy neptuni, önfeláldozó képletről beszélhetünk.
(A karmabolygók által meghatározott életterületek egyszerre nem működhetnek, valamelyik területről, vagy annak egy analógiájáról le kell mondani. Itt megvan a lehetőség, hogy a szülött maga mondjon le egy életterületről, de a sors is elveheti.)
1-es házban élheti: lemondhat az akaratról, önérvényesítésről. (Ez nem szeretjük, kiszolgáltatott, döntésképtelen helyzeteket hozhat.
2: lemondhat az anyagiak teremtéséről
4: családról, otthonról, ingatlanról, hazáról
11: lemondhat a szabadságról, beteljesült vágyakról, barátokról, a valódi hivatásról
Tehát ezek az életterületek egyszerre nem működhetnek. Csontváry sorsában a családról és az anyagiakról való lemondást láthatjuk.
Végigkövethetjük azt az elvet is, hogy pozitív megélésekben hogy segítik a transzcendens planéták a Szaturnusz és a Jupiter megélését, illetve negatív válaszokban miként alakul a sors. Adott, hogy a sors milyen élethelyzeteket, témákat kérdez fel a szülött életében. Ebben a rendszerben átlátható, hol, milyen döntések mentén csúszik el a sors, és mivel ezek korrigálható lépések, vissza is lehet kormányozni azt az archetípusok magas szintű megélése felé.
A pozitív út:
Kiinduló pont a sorsfeladat (Szaturnusz), az archetípus magas szintje: anyag nélkül is biztonságban vagyok, ha van, adnom kell, ha nincs, kapni fogok.
Ehhez le kel mondani az akaratomról, döntéseimről, máshoz kell igazodnom, kell, hogy legyen mellettem valaki, aki mögé beállok, vagy akinek fontos, hogy én mit akarok. (Neptun az 1es házban)
Bika Uránusz: kijelölöm a kereteket az anyagi biztonság területén, ahol szabad lehetek.
Így megélhetem a kiteljesedést a hobbimban, azt csinálhatom, amit akarok, élhetek a valódi hivatásomnak. (11es Jupiter)
Másokról gondoskodom – pl gyógyszerészként, másoknak adok a művészetemen keresztül, (Rák Nap felső szintje).
Így meg tudom élni a hatalmat, sikert, dominanciát a kapcsolataimban, környezetemben. 3as Plútó
Ha negatívan éli:
A Szaturnuszt célként jelöli ki a házban, nem éli a jegy felső szintjét: célom a család, a haza, az érzelmek megélése, de korlátozva lesz.
Áldozatnak fogom érezni magam, lemondok az egységről. (Neptun lemondató analógiája a Halakban)
Független leszek a környezetemben, nem kötődöm másokhoz, utazgatok ide-oda, nem maradok meg egy helyen, magamra maradok. (Az Uránusz függetlenség analógiáját a házban éli.)
Elvesztem az önbizalmamat -vagy talán oly mértékben felturbózom, hogy az már irreális? Nyilas Jupiter alsó szintje
Munkamániás leszek, vagy egészségügyi problémák jönnek (Nap a 6os házban)
Le kell mondanom az anyagi biztonságról. (Bika Plútó)
Mint látjuk, Csontváry élete ide futott ki, le kellett mondania az anyagi biztonságról.
Hol csúszhatott félre a sorsa?
Csontvárynak volt egy víziója, egy elhívása a valódi hivatása felé. Ehhez meg akarta teremteni az anyagi hátteret, amiből finanszírozni tudta az alkotást. Éveken keresztül felépítette a vállalkozását, mígnem tényleg eljutott oda, hogy elindulhatott külföldi akadémiákra tanulni, majd elkezdte megfesteni az életművét. Azért teremtett biztonságot, hogy szabadon alkothasson. Ebben a Neptun segíti, önfeláldozónak kell lenni az 1es házban, ahol a Neptun áll. Mit jelent ez? Le kell mondani az akaratról, ami úgy a legkönnyebb, ha beáll valaki mögé, vagy talál valakit, akinek az a fontos, amit ő akar. Ez a Halak archetípus témája, az egység. Tehát akkor tudja megvalósítani az anyag nélküli biztonságot, ha van mellette valaki. De megélhette az 1es házas Neptunt segítőként, patikusként is, úgy, hogy gyógyszereket készít az embereknek.
Az életúton nem találok olyan embert, akivel Csontváry egységben lett volna, sőt, ő mindig inkább elkülönült, magányos volt, saját utakon járt. Az 1es házas Neptunt egy ideig élte patikusként, segítőként, aztán élte művészként, de élete végén áldozatként. Nem volt mellette valaki, akivel az egységet élhette volna, aki miatt lemondott volna az akaratáról, vagy aki beállt volna mögé.
Amíg élte, hogy egységben van másokkal, mint gyógyító, vagy alkotott, addig meg tudta élni az Uránuszt, a valódi szabadságot a Bikában, vagyis, hogy ő jelöli ki a kereteket, korlátokat az adott archetípuson belül, ahol szabad lehet, ami itt az anyagi függetlenséget jelentette. De amint áldozatként kezdte élni a Neptunt, az anyagi függetlenség is összeomlott. 1910 után kezdődtek el lelki betegségei, miután befejezte utolsó nagy festményét, a Sétalovaglás a tengerparton című művet. Ezután pszichózisa súlyosbodott. Írogatott, előadásokat tartott, de egészségi állapota rohamosan romlott. Pénzét hadikölcsönbe fektette, patikáját államosították, nagyon szűkös anyagi körülmények között élt. Amint nem élte a Neptunt segítőként, és alábbhagyott a művészeti kreativitása, alkotómunkája is, beindultak a lelki betegségek, és az áldozati helyzet.
Ahogy az Uránuszt nem tudta a Bikában élni, áttevődött az analógia a házra: a 3as házban, vagyis a kapcsolataiban, környezetében függetlenségben élte. Nem kötődött senkihez, teljesen magára maradt.
Amíg élte a Neptunt patikusként, művészként, megélte az anyagi teremtésben a szabadságot, kiteljesedhetett a valódi hivatásában, és a Napját is tudta felső szinten élni: gyógyszerészként másokról gondoskodott, festőként a művészetén keresztül adott az embereknek.
Amikor már a Neptunnak nem tudott magasabb szintű analógiát adni, és átfordult a láncolat negatívba, nem kötődött senkihez, elvesztette az önbizalmát, megrendült a pszichés egészsége. A Napot házban kezdte el élni, már nem tudta megélni a Rák felső szintű analógiáját, a gondoskodást, a 6-os házban a Nap viszont betegséget hozott.
Bika Plútóval pedig le kellett mondani az anyagi biztonságról.
Az életfeladat
A személyiség feltérképezésénél már láttuk a festőt működtető archetípusokat, itt most foglaljuk össze a személyiség adottságait úgy, mint életfeladatot.
Csontváry életfeladata – Nap a Rákban - a gondoskodás, vagyis alá kell rendelődni egy gyengébb akaratnak, vagy mert érzelmileg kötődik, vagy mert szükség van rá.
A Nap megélését, vagyis a gondoskodást segíti a Rák Hold: fontossá, nélkülözhetetlenné tud válni érzelmileg. Empatikus, gondoskodó, befogadó, intuitív, érzékeny. Ezt segíti a Rák Vénusz, az érzelmekben talál komfortot, érzelmileg fontosnak tartja magát.
Ha érzelmileg kötődik, nélkülözhetetlennek érzi magát, segíti, hogy gondoskodni tudjon másokról.
Az Oroszlán Merkúr olyan tudás birtokában van, amiért fel kell, hogy nézzenek rá az emberek. Úgy kell gondoskodnia, hogy közben meg kell őriznie a felsőbbségét. Így tud érzelmileg is nélkülözhetetlenné válni.
Az Ikrek Mars a Napot segíti: képes legyen állandóan változtatni, ne ragadjon bele dolgokba, legyen rugalmas, így tud gondoskodni.
A Bak ASC is a Rák Napot segíti: tudnia kell célokat kijelölni, megvalósítani, hogy gondoskodni tudjon.
Hol látjuk ezt Csontváry életében? Nyilván arra gondolunk, hogy a rákságát a művészetben élte.
A Rák archetípus magasabb szintjén valóban megjelenik a művészet, és az érzelmek letisztulása is, amikor már nem vagyunk kiszolgáltatva az érzelmeknek, de mégis átéljük őket. Feladatként, élethelyzetként viszont a gondoskodásnak kell megjelennie. Fizikai szinten az emberekkel való érzelmi kötődésben nyilvánul meg. Lelki szinten kibontakozhat a művészet, de valamilyen módon az emberekkel is kell kapcsolódnia. Akkor tudhatjuk, hogy nem elég, ha csak művészetben éljük, ha a sors belénk áll.
Csontváry életében nagy kérdés, hogy ott van ez a sok rákság, ráadásul a Nap Hold együttállás kap egy trigont a Neptuntól, ami még érzékenyebbé teszi a szülöttet, de a művészeten, illetve a patikusi működésén kívül nem nagyon látjuk az életpályáján a megjelenését, kibontakozását.
Pedig Csontvárynak a család is nagyon fontos lenne. Akinek az 1-es ház ura a 4esben van, az a családért tesz, fontos neki az otthon, a gyökerek, a múlt. Nagyon családcentrikus. Nála ez miben érhető tetten?
Ott van még a Vénusz-Merkúr együttállás a DESC-en, Rák házcsúccsal. Biztos, hogy ösztönszinten ott volt Csontváryban az érzelmi kötődés igénye. Nagyon mély érzései lehettek.
A Bak ASC-sel viszont hajlamos lezárni, nagyon bekeményedhet. Célok hajtják, tervez, struktúrákat készít, és lépésről lépésre megvalósítja a dolgokat. Kitartó, türelmes, megbízható. Igénytelen, hajlamos az aszketizmusra. Kemény és szigorú tud lenni magával. Ha nincsenek célok, magába fordulhat, bemerevedhet, elszakad az érzelmeitől.
Az ASC ura tehát a 4es házba kerül, így az ego törekvése, megvalósító szándéka a család, a múlt, a származás, az érzelmi alapok, a saját régió fele fordul. Csontváryról azt tudjuk, hogy nagy hazafi volt. Imádta a császárt, konzervatív értékeket vallott. Ezt jelöli a Szaturnusz az IC-n. Gyerekkorában is nagy család vette körül, fontos volt számára az apja, pályaválasztásával egy családi tradíciót vitt tovább.
De Csontvárynak nem lett se saját családja, se párkapcsolata. Egyetlen kapcsolatáról sem tudunk, magányosan élt egész életében.
Mi utalhat a képletben arra, hogy van egy nagyon nagy érzelmi igényű, rendkívül érzékeny ember, de mégsem tud emberekkel érzelmileg kapcsolódni, romantikus viszonyt kialakítani, családot alapítani?
- Van egyrészt a Bak ASC, ami hajlamos a lezárásra.
- A Szaturnusz az IC-n áll. Ha nem tudja a jegy felső szintjében élni a Szaturnuszt, (tehát megélni az anyag nélküli biztonságot, hogy a döntéseit ne arra alapozza, lesz-e valamiből pénze vagy sem, ha van pénze, adni tudjon másnak, de ha nincs, akkor ő fog kapni), akkor a Szaturnusz a 4es ház életterületén, családban, otthonban, érzelmi bázisban korlátokat fog hozni.
Behozhatja ez azt, hogy gyerekkorban nehéz körülményeket élhet meg, hiányzik az otthon melege, nincsenek érzelmek, csak kötelességek és felelősség.
Ott van az a lehetőség is, hogy nem tud hozzáfogni a családi dolgok megoldásához, menekül előle. Vagy túl korán, vagy túl későn alapít családot.
Megjelenhetnek terhek, veszteségek az otthonnal, családdal kapcsolatban. Hiányzik az otthon melegsége.
(Természetesen a Szaturnusznak nem feltétlenül kell ezt az aspektusát élni. Ha tudja az ember az adott jegy magas szintjén élni a Szaturnuszt, akkor is megjelenik a házban, mint minőség, de akkor a felelősségvállalást, fegyelmet, keretezettséget, kitartást hozó ügyekben nyilvánul meg. )
- A Mars is itt áll a 4es házban, Neptun kvadrátban, ami utal arra, hogy a családalapítás, otthonteremtés valamilyen gellert kap. Alapvetően itt az akarati energia ráirányul a gyökerekre, családra, otthonra, ez hasonló energia, mint az 1es ház ura a 4esben, vagyis törekszik a családra, otthonra. De mégis van benne valamilyen elbizonytalanodás a Neptun kvadrát miatt. (Gyerekkorában leégett a házuk egy tűzvészben, meghalt a testvére is ekkor.)
- A párkapcsolat blokkolt. A DESC-en álló Vénusz-Merkúr kvadrátot kap a Plútótól és Uránusztól. Kérdés, ennek mi lehet a hátterében, erről még lesz szó.
- Eleve az, hogy a Vénusz szemben van az ASC-sel, a női zsánerkép nehezen integrálható, vagy fogadható el.
- Ide veszem még a Rák Újholdat is. Ez egy rendkívül szenzitív, fogékony, befogadó és befolyásolható állás. Az identitás, a tudatos rész és az érzelmi befogadás fúzióban van. Egyszerre befogadó és önálló, nem nagyon vonódik be a dolgokba, igazából nincs senkire se szüksége, jól elvan egyedül a saját rendszerében. Nagyon passzív. Az újholdas Rák férfi nehezen kezdeményez, ő várja befogadóként a nőt.
Nyilván ezt a minőséget a művészetben csodálatosan ki lehet használni, ahogy azt Csontváry tette is.
Mindezek után látjuk, hogy mindegyik személyiség planéta érintett valahogy negatívan abban, hogy család, vagy párkapcsolat jöhessen létre. Ha Csontváry a családban élte volna meg ezt a sok Rák energiát, akkor az elvett volna a művészetéből, akkor nem jött volna létre egy ilyen életmű. Számára a boldogságot az önmegvalósítás, a vágyak beteljesítése, a valódi hivatás megélése jelentette. A sorsfeladata is arra irányult, hogy létre tudja hozni az alkotói életművét. Ehhez kapott még rendkívüli művészeti tehetséget, érzékenységet, emellett célorientáltságot, megvalósító képességet, strukturáltságot is. A transzcendens planétáktól a furabogárságot, különcséget, önhittséget, perfekcionizmust, mély gondolkodást és elhivatottságot. Ebbe az életútba nem fért bele a család. Viszont a család nélküli életútba az is kódolva volt, hogy idős korában, ahogy nem tudja élni a Neptun gyógyítói, művészeti analógiáit, illetve nincsenek érzelmi kötődések, gondoskodás, ha nincs mellette valaki, aki mögé ő beállhat, vagy aki beáll ő mögé, akkor óhatatlanul az archetípusokat alacsony minőségben tudja csak élni. A Neptunt áldozatként, a Napot a 6os házban betegségben, a Plútót anyagi vesztésben, a Szaturnuszt az otthon, a biztonság elvesztésében, öregkori magányban, hosszú leépülésben fogja megélni.
Élettörténet
A házak sorsunk életterületeit mutatják meg. Ahogy korábban a személyiségnél láttuk, a jegy hat a planétára, befolyásolja annak minőségét. A planéta viszont áll egy életterületen, ez a házra fog hatni. A ház, vagyis az életterület minőségét az is befolyásolja, hogy milyen jegyben áll a házcsúcs.
Ebben a rendszerben, ha az egó döntéseit vizsgáljuk, akkor az egó csak mint házúr hozhat döntéseket. (A ház ura az a planéta, ami azt a jegyet uralja, amiben a ház csúcsa áll. Ebben az esetben viszont figyelembe kell venni a polaritás szabályát: egy planéta csak akkor lehet a ház ura, ha azonos minőségű jegyben áll - egy planéta csak egy háznak lesz ura. Itt a transzcendens planéták nem lehetnek házurak.)
Hogy jobban megérthessük a személyiség döntéseit, nézzük még végig a házurakat, a polaritás elve alapján. Ez megmutatja azokat az életterületeket, ahol a szülött tud önmagáért tenni, és azt is látjuk, milyen módon.
Hogy tud tehát az egó megnyilvánulni, milyen területen tud döntéseket hozni?
- I.es ház ura a VI.-ben: Az akaratát a családon keresztül érvényesíti. A családban tud kiteljesedni. Sokat foglalkozik az otthonával. Jelentheti azt is, hogy folytatja a családi tradíciót, önérvényesít abban, amit a család kínál neki. Fontos a saját régió, a haza, hazafiság. A származási család, az otthon, a bázis, amit a szülői házból hoz, az tényleg meghatározó volt Csontváry számára. Saját családja nem lett, viszont a hazaszeretet mindig nagy szerepet játszott az életében.
- 2es ház, nincs ura, házcsúcs a Halakban: anyagiakban a Halakságot éli, egységet kell másokkal megélni. Befogadó az anyagi dolgokra, tipikusan nem a teremtésre kapja. Kell mellé valaki, akinek fontos az ő biztonsága, vagy neki kell másnak biztonságot teremteni. Akkor tud teremteni, ha másnak is szüksége van rá. Ha magának teremt, könnyen elvesztheti a pénzt.
Csontvárynál ezt a minőséget úgy is megvalósulni látjuk, hogy a gyógyszerekből (Halak, Neptun) van bevétele. A patika bérbe adása után passzív jövedelme volt.
- 3as ház: nincs ura, házcsúcs a Bikában: Bikaságot él a gondolkodásában, a környezetében való kapcsolódásban. Ragaszkodó. Biztonsági játékos. A szépségről gondolkodik. Környezetében termékenység, biztonság. (a házban álló planéták módosítják)
- VI-es háznak nincs ura, Bikaságot él az otthonában: biztonságra vágyik, ragaszkodik az otthonhoz, érzelmeihez.
Ez is egy plusz információ, hogy ő maga egóból nem tud tenni a család megvalósításáért.
- 5ös háznak nincs ura, itt az Ikrekséget éli: az önmegvalósításában, teremtésében könnyed, mozgékony, intellektuális. Hobbija az utazás, a tanulás, az ismeretszerzés.
- 6os ház ura a 6os házban: A munkában alárendelődik, munkamániás, nagyon tud dolgozni, ha belekezd valamibe, végigviszi. Segítői munka.
- VII-es ház ura a 6osban: A munkán keresztül kapcsolódik a külvilághoz, publikumhoz. Közszereplés. Lehetne az is, hogy a munkáján keresztül talál párt, vagy alárendelődik a párkapcsolatban. De Csontvárynak sosem volt párkapcsolata. Ő a 7es házat a nyilvánosságon keresztül élte.
- 8as ház ura a VII-esben: A külvilágnak megmutatja a belső árnyékot. A belső problémák, vagy valamilyen veszteségélmény hatással vannak a párkapcsolatra. (Ha lenne párkapcsolata, pl a pár kezelné az anyagiakat, vagy a pár vagyona miatt jönne össze vele. A kapcsolat alapja lehetne a szenvedély is.) Benne van az is, hogy lemond a párkapcsolatról.
-9es háznak nincs ura: a Szűzséget éli, világképében praktikus, precíz. Tudományos, elemző világlátás. Ilyen tanulmányok. (gyógyszerészetet, kémiát, ásványtant, földtant, kristálytant tanult. Nyelveket és jogot is tanult.)
- Xes háznak nincs ura, Skorpió házcsúcs. Célja a mélység, a dolgok mögé nézés. Hivatásában a mélységeket kutatja. Hivatásában, céljaiban egoellenes helyzetbe kerül, amíg akarja, nem kapja meg, amit akar.
- 11es ház ura 11-ben: Szüksége van a barátságokra, hasonló gondolkodású emberekkel való kapcsolódásra. Elvek mentén másokkal kapcsolódni. Közösségnek, klubnak társaságnak, csoportnak a tagja lenni. A szabadságot a közösségekben, a valódi hivatásában tudja megélni. Nagyon fontos számára a szabadság.
Tudható, hogy Csontváry Életreform körökbe járt. Vágya az volt, hogy festhessen, megvalósítsa a hobbiját, ami egyben a valódi hivatása.
- 12es ház ura IV-esben: A családban egységélmény. Az otthonban magányos, vagy az otthonában tud egyedül töltődni. Otthonában művészeti munkával foglalkozik.
Otthonosan érzi magát a tenger mellett. Szívesen foglalkozik álmokkal.
A képletben kiemelt életterület a munka, alárendelődés, szolgálat, beilleszkedés háza (6). A Rák házcsúcson rajta áll a Hold, együttállásban a Nappal. Az újholdas hatásról a személyiségben már volt szó. A Rák Újhold egy nagyon passzív, befogadó állapot. Érzelmi kötődést alakít ki a munkához, munkahelyhez, kollégákhoz. Alá tud rendelődni, be tud illeszkedni, a gondoskodás megjelenik a munkán keresztül.
Csontváry ezt a gyógyszerész munkájában és művészként is jól meg tudta élni.
Ki tud teljesedni a munkában, de a képletben benne van erősen a munkamánia lehetősége. Az is látszik itt, hogy Csontvárynak fontos a rend, a rendszeresség, a tisztaság, a letisztultság. Gyakorlatias, praktikus. Másokat praktikusan ellát, gyógyít.
A művészeti munkában is gyakorlatias, meg tudja teremteni az alkotás körülményeit, és rengeteg munkát bele tud tenni az alkotói folyamatba.
A 6. ház az egészség területe, itt vannak az életmóddal szereztt betegségek. Itt megvan a lehetősége a pszichoszomatikus tünetképzésnek. A gyomor nagyon érzékeny lehet, a táplálkozás, a hidratáltság kiemelt téma. A Rák Holddal itt van hajlam a vegetariánus és egészségtudatos életmódra. A munkamánia kényszerességig is fajulhat.
A munka területe támogató hatásokat kap a 3as házból, a gondolkodás, kommunikáció, kapcsolatok, testvérek, utazás, mozgás házából.
A Plútó a Bika házcsúcson áll, az Uránusz is itt van a házban. A gondolkodás témájánál már volt erről szó. A sors dinamikájában kérdés, hogy Csontváry fog dominálni a környezetében, vagy rajta uralkodnak mások? Az életutat ismerve valószínűleg a Plútó a magány, elzárkózás, de a fanatizmus analógiájában is megjelent. Biztos, hogy le tudta dominálni a környezetét, erőteljes, különös, szuggesztív, karizmatikus személyiség volt, erőteljes meggyőződéssel.
Kapcsolataiban, rokonsággal, testvérekkel szélsőséges helyzetek alakulnak ki. A Plútó behozhatja a veszteséget, a kapcsolat teljes megszakadását. Amiről tudunk, hogy az 1863-as tűzvészben meghalt az egyik nővére. Az Uránusz is bizonytalan kapcsolatokat jelöl, gyakran szétesik a kapcsolati háttér, és kialakul egy „van is meg nincs is helyzet”. Testvérkapcsolatok megszakadhatnak. Lehet persze a planéta maga szintjét is élni, különös, spirituális kapcsolatban. (Erről az életrajzban nincs konkrétabb információ).
A két transzcendens planéta a 3as házban utalhat a sok költözésre gyerekkorban, és a későbbi rengeteg utazásra is. Csontváry alkotói évei alatt szinte folyton úton volt.
Az életrajzból tudjuk, hogy 17 évesen kereskedősegéd lett Eperjesen egy nagykereskedő gyárosnál.
Ő maga így ír erről:
„Így lettem kereskedő három és fél évig, ahol gyorsan megtanultam németül és pontosan számolni, mert a forgalom nagy volt: Bártfán volt egy fűszeres fiók, két üveggyárral, az anyaüzletben pedig a férfi-női cikkek mellett üveg, porcellán, nürnbergi áru* lerakattal. Mindez nagy munkát és szakértelmet igényelt, a munkát bírtam, a szakértelmet egy éven belül már annyira elsajátítottam, hogy önállóan már a főnököt, aki a takarékban elfoglalva volt, helyettesítve pótoltam. Az anyag beszerzését és továbbítását én irányítottam.
... Jól emlékszem arra, hogy a selyem remek színezése reám rendkívül kellemesen hatott, a különböző színárnyalatnak az ismerete az áru osztályozásánál előnyöket biztosított, a személyzet élére kerültem, s az üzlet menetére befolyást gyakoroltam.
...Kb. 17 éves koromban egyszerre csak azon vettem magam észre, hogy egy sejtelem fejlődött ki bennem, amely azt súgta nekem, hogy a kereskedelmi pályán nincs mit keresnem. Közbejött az önkéntesség kérdése is, mely a kereskedőknél három évet vett igénybe, de közbejött, hogy atyám a szerednyei állapotot megelégelte, gyógyszertárat vett s átköltözött Szabolcs-megyébe.
Ebben a gyógyszertárban töltöttem el a gyakornoki éveimet, a kereskedelmi tapasztalataimat itt értékesítettem.”
A 3as Plútó és Uránusz mutatja a tehetséget és lehetőségeket is a kereskedelemben. Szextillel kapcsolódnak a 6os Hold-Nap együttálláshoz: a jó fejű, ügyes, tanulékony, tehetséges ifjú lehetőséget kap a kereskedelmi tanulmányokra, ebből munka is lesz, a munkában előléptetik vezetői pozícióba - tipikusan a 6os házas Nap esete, beosztottként vezetői pozícióba kerül.
Csontváry sok évet dolgozott patikussegédként is, erre is utalnak a 6os házas planétái.
Önéletrajzi írásában említi, mennyi előnye származott a kereskedelmi tanulmányaiból:
„A világkiállításon láttam és tapasztaltam, micsoda előnyöket szereztem azzal, hogy kereskedő lettem, micsoda szakértelmes szemmel hasonlítottam össze árukat, országokat, világrészeket a világ versenyében. Már itt feltűnt a gyárak kiszámíthatatlan teljesítménye, szemben ezzel a keleti népnek a kézi szerénysége. Engem a nagy gépek óriási teljesítményei gondolkozóba ejtettek, de fiatal voltam, világraszóló problémákkal még nem foglalkoztam. Nem ismertem a világ gazdasági statisztikáját, mely nélkül a világ kereskedelmét bírálni nem lehetett. Meg kellett elégednem a látottakkal s tapasztalataimat kiegészítettem a tanulmányokkal.”
Végvári Zsófia, aki több szempontból kutatta Csontváry életművét és életútját, felvetett egy olyan témát, hogy Csontváry nem hagyott fel a textilkereskedelemmel, hanem rengeteg külföldi útja összefüggésbe hozható azzal is, hogy a motívum keresése mellett textileket is adott-vett, így finanszírozva utazásait, életét. (A patikából származó bevétel nem lett volna elég ennyi utazásra.)
Volt olyan év, hogy 10-15 országban is megfordult, ehhez kellett valami indok.
V. Zs. feltételezése szerint ezen a Castellammare di Stabia, olasz kikötő című képen a jobb oldalon látható szamárhúzta kordén a két nagy faládában szállította Csontváry a kelmét. A háttérben látható gyárak pedig textilgyárak voltak.
Végvári Zsófia azt állítja, az sem volt véletlen, hogy Csontváry Gácson nyitotta meg saját gyógyszertárát. Miért pont Gácson? A vonat csak Losoncig járt, innen még 6 km-t kellett gyalogolni saras-poros utakon az Isten háta mögötti helyre. Igen ám, de Gácson volt Közép Európa legnagyobb textilgyára. Csontváry patikája ott volt egész közel a gyárhoz, és tudható, hogy jóban volt a gyár igazgatójával.
Csontváry ragyogó képeinek, színeinek egy egyedi festéstechnika és festésrecept a titka.
A tubusos olajfestékek csak a 19. század második felétől terjedtek el, főleg Csontváry idejében még nehezen lehetett hozzáférni, használatuk költséges volt, keverhetőségük, színstabilitásuk nem volt megfelelő. Ráadásul a tubusok nehezek voltak.
Bár Csontváry műveit olaj-vászon képeknek aposztrofálják, a képek felülete teljesen eltér az olajfestékekkel készült festményektől.
„A műveken elvégzett vizsgálatok bizonyították, hogy Csontváry nem a szokványos olajfestékkel festett, és nem csupán az köztudatban elterjedt és közismert pigmenteket alkalmazta, amikhez ő nem is pigment formájában jutott hozzá.
A kutatás nélkülözhetetlen alapját képezte a gácsi posztógyár munkafázisainak és részlegeinek pontos felkutatása, a korabeli textilfestési és pácolási folyamatok és alapanyagok rendszerbe foglalása.
Ez alapján egyre egyértelműbb kép rajzolódott ki Csontváry anyaghasználatáról, miszerint színeit, melyeket por alakban alkalmazott, a gácsi posztógyár textilfestő üzemegységéből és saját gyógyszertári alapanyag készletéből alkalmazta.” (Végvári Zsófia)
Utazásai során Csontváry csak a színes anilinfestékeket vitte magával, amivel a textileket is színezték. Ezeket keverte pácsókkal, bázis alapanyagokkal (ólomfehérrel, gipsszel, cinkfehérrel), kötőanyagnak balzsamterpentint, enyvet és alkoholt használt.
Előkerült egy dokumentum is egy textilipari konferenciáról, ahol felszólalt Kosztka Mihály. Vagyis Csontvári több nevet használt: Csontváry Kosztka Tivadar volt a festő, Kosztka Mihály pedig a patikus és a textilkereskedő.
Elhisszük ezt a 3as házas Plútóval, Uránusszal? Persze. A párhuzamosság és névváltoztatás is itt látszik a 3as házban.
A 3as ház, különösen a benne álló Uránusszal és Plútóval baleseteket is mutathat az életben.
Csontváry leír néhány gyerekkori balesetet önéletrajzában:
„Én 12 éves koromban nagyban törtem a fejem. Nagypénteken a daruréten egy madarat megsebeztem s a csatornán át kellett kelnem, de ugrás közben a havas partról lecsúsztam a feneketlen csatornába s csak halálos erőlködéssel vergődtem ki a partra. Hideg sötét lett, napfogyatkozás közeledett. A másik szerednyei könnyelműségem az volt, hogy fáért menő kocsisainkkal kirándultam az erdőre: de amint az erdő szélére értünk, gyönyörű érett szilva kínálkozott előttünk; én a kocsiról leszálltam, az ágat a puskaravasszal lehajtottam, de a puska elsült s a töltés a lábam között eltűnt.
A harmadik könnyelműség pedig az almáskerti kunyhóban történt, ahol öcsémmel éjszakáztam s egy éjjel idegen kutyára bukkantam. A kutyát nem bírtuk eltávolítani, atyánkat és Jancsit kellett felébreszteni s ártalmatlanná tenni, mert a kutya veszett volt.”
A második balesete kapcsán felmerült bennem – bár nem tudom pontosan értelmezni, mit jelenthet, hogy a töltés a lábam között eltűnt- hogy ebben a képletben benne van a nemzőszervet érintő baleset lehetősége. Most Takács Tibor és Rafael Csaba elemzési rendszeréről átugrok a tradícionális asztrológia felfogására, és a morini elvek szerint elemzem: a Plútó kvadrátolja a Merkúrt, és a Vénuszt. A Merkúr megkapja az Uránusz kvadrátját, és az együttállás miatt átadja a hatást a Vénusznak is. A Vénusz a herék jelölője. A Merkúr a 8as ház ura. A Vénusz pedig a 3as ház, és egyben a Plútó és az Uránusz ura is. Ebben az állásban benne van annak a lehetősége, hogy egy váratlan balesetben megsérülnek a nemzőszervek. (Érzékszervek is sérülhetnének, de ebből az önéletrajzi írásból inkább a nemzőszervekre következtethetünk).
Mivel a képletben van egy Mars Neptun kvadrát, ami szintén utalhat arra, hogy a férfiassággal kapcsolatban elbizonytalanító helyzetek adódhatnak, és valóban ott van még a rák újholdas állás is, ez megerősíti a korábbi felvetéseket, hogy miért nem volt Csontvárynak partnere egész életében.
A 7es ház a párkapcsolat, a külvilág, az együttműködő felek és a nyílt ellenségek életterülete.
A képletben 2 planétát is találunk itt, a Vénusz-Merkúr együttállását.
Élethelyzetekben ez úgy nyilvánult meg Csontvárynál, hogy a művészetével jelent meg a külvilág előtt, illetve előadásokat is tartott. A külvilág okoskodó, bogaras művésznek láthatta, aki különös, különc, saját utat jár, nem tud beilleszkedni, nyomatja a saját igazát, aki tudja, hogy kell a dolgoknak lenni. Nem vették komolyan, kinevették.
És Csontváry tényleg csodabogár volt az átlagemberhez képest, nagyívű gondolatai voltak, elszánt és céltudatos volt, nem értették meg őt az emberek. Valóban lehet, hogy ő ezt fel sem fogta, hogy a többiek furcsállják őt, bohócnak tartják, vagy kinevetik. Neki megvoltak a saját eszméi, hatni akart a világra, küldetéstudata volt.
Azt mondják róla, hogy különc, szélsőséges és magának való személyiség volt. Nem nagyon tudott másokhoz kapcsolódni. Ebben a kvadrátban ez is látszik.
Visszatérve a Rafael Csaba féle asztrológiai elemzéshez, és a planétákat házban álló bolygóként elemezzük, és úgy tekintjük, hogy a fényszög megjelenhet eseményként, élethelyzetként vagy belső megélésként is, akkor ebből a kvadrátból látszik, hogy ha Csontváry megéli a hatalmát a kapcsolataiban, és megéli a függetlenségét is, akkor az kizárja, hogy megélje a biztonságot, örömöket, kapcsolódást egy párkapcsolatban.
Ha viszont úgy alakul az élet, hogy a párkapcsolatra választ rá, akkor a hatalmát, dominanciáját, függetlenségét vesztette volna el a kapcsolatban.
A tudatalatti nyilván tisztában volt ezzel a mintázattal, és akár volt Csontváry gyerekkori balesetének maradandó károsodása, akár nem (bár a Plútóval inkább az képzelhető el, hogy volt), Csontváry nem választott sosem a párkapcsolatra. Igazából a külvilág előtti megjelenése sem volt egy sikertörténet – még életében. Kevés kiállítása volt, nem élte meg, hogy a Magyar Állam megvegye az életművét és létrehozzon egy múzeumot. Több tervezett kiállítása nem valósult meg.
Csontváry tehát végig meg akarta őrizni a dominanciáját, függetlenségét, hiszen csak így tudta létrehozni az életművét.
Minden radixnál az a kiindulópontunk, hogy az úgy tökéletes, ahogy van. Mindenki kapja valamire a képletét, van egy küldetése, sorsfeladata, amit, ha jól él, akkor a képletben jelölt nehézségek, akadályok már nem fognak annak tűnni. A nehézségek a sorsfeladat megélése felé akarja terelni a szülöttet.
A Plútó és az Uránusz szextillel kapcsolódik a Hold-Nap együttálláshoz. Ez értelmezhető úgy is, hogy megélte a dominanciáját, hatalmát – akár magányát a környezetében, ez létrehozta a szabadságot, szabadon jött, ment utazott, ez viszont létrehozta, hogy művészként tudott dolgozni.
Végvári Zsófia, aki alaposan kutatta a Csontváry életművet és életrajzot is, feltárt egy érdekes romantikus szálat Csontváry életében.
Csontváry 1899-től rendszeresen látogatta az Uránia Tudományos színházat, amelynek nép- és önművelő küldetése volt. Ismeretterjesztő előadásokat láthattak az érdeklődők, amelyeket mozgóképekkel és színezett, vetített diákkal illusztráltak. Az Uránia színpadán lépett fel Isadora Duncan, akinek nevéhez a modern tánc megalapítása fűződik. Csontváry kapcsolatba került Isadora Duncannal, aki évekig a múzsája volt. Közelebbi kapcsolat nem volt közöttük, de művészettörténészek feltételezik, több képén is az ő alakja látható.
Van egy kép, amin egy szerelmes pár találkozik különös tájban. A kékruhás nőben, és a köpenyes, szakállas férfiban felsejlik Csontváry és Isadora Duncan alakja. Hogy miről szól valójában ez a kép, nem tudjuk, de vannak találgatások, hogy Csontváry azt az álmát festi le, hogy múzsájával egymáséi lesznek.
 |
Csontváry biztos, hogy nagyon romantikus, mély érzésű, álmodozó férfi volt. Ő lehet, hogy ebben a titkos belső vágyakozásban meg tudta élni a szerelmet, az örömöt, a harmóniát, talán a fájdalmat, elérhetetlenséget is.
Ezt nem tudjuk meg. Ő maga sosem írt erről.
A Vénusz és a Merkúr támogató fényszögeket is kap a képletben, egy szextilt a 4es házas Szaturnusztól, és a 4es házas Marstól.
Alapanalógiában: ha a céljait követi, ha érvényesíti az akaratát, meg tudja élni a biztonságot, és kapcsolatokra is szert tesz. Vagy megélheti a művészetét utazás közben.
Ha házban álló planétaként nézzük:
Ha célom az érzelmi bázis megtalálása, az létrehozza, hogy megjelenhetek művészként a külvilág előtt. Figyelni fognak a szavamra. Kiállhatok a közönség elé a gondolataimmal. |
Igazából itt nehéz megtalálni a 4es ház analógiát Csontvárynál.
Többször volt már erről szó, de foglaljuk össze újra: A 4es ház a család, otthon múlt, gyökerek, haza, tradíciók területe.
A Szaturnusz felelősségre, keretekere, kötelességekre tanít az adott területen. A Szaturnuszt a jegyben kell felső szinten élni, amiről már a sorsfeladatnál volt szó: itt az anyag nélküli biztonságot, ha van, adni kell, ha nincs, kapni fog. Amíg tudja a felső szintet élni, a Szaturnusz a házban a felelősséget, kitartást, elköteleződést fogja hozni. Ha viszont célként lesz kijelölve a házban, akkor a korlátozó, lemondató analógiák fognak bejönni.
Gyerekkorban a Szaturnusz megjelenhet nehézségben, rideségben, érzelemmentes, hűvös otthonban, de lehet életre nevelő, fegyelmező, keretező otthoni környezet is. Csontvárynál szerintem inkább ez volt. Ahogy láttuk, az apát is a Szaturnusz és a Mars magasabb analógiáiban élte. biztos volt egy-két fenyítés is, de az apa magas rangú ember volt, felnéztek rá, bár császárpártisága miatt támadták is. Csontváry tovább viszi a családi tradíciót.
Szerintem Csontvárynál a 4es házas Szaturnusz a lelki bázis, illetve a hazaszeretet analógiáiban működik a leginkább. Megbékél a múlttal, az érzelmeivel, felelősen beleáll a feladatába, felnő, viszi az életét, tudatosan lemond a saját család megalapításáról. Azt gondolom, hogy ő ezeket jól meg tudta oldani. Ahogy láttuk, a saját család alapítása nagy kérdés, de a sorsa nem ebbe az irányba vitte.
Sok szó esett már az egyes házas Neptunról is, akár mint személyiség, de akár, mint a sors egyik kulcspontja. A planéta ugyan úgy személyiségtartalom, mint életesemény, amit a sors hoz be az ember életébe. A Neptun – Hold/Nap trigon úgy jelent meg Csontváry életében, hogy a patikusság létrehozta (trigon), hogy segítőként, gyógyítóként dolgozott. A művészettel való foglalkozás létrehozta, hogy festőként ki tudott teljesedni. De ha a Neptunnal pszichés problémák lesznek, az ugyan úgy létrehozza a 6os házas állást, csak itt már a ház betegség analógiája fog bejönni. A trigon: magától létrejövő életesemény, élethelyzet, vagy belső megélés.
Többször említésre került, hogy Csontváry a Neptun-Mars kvadrát eseményként behozhatta a családi ház leégését. Volt még egy esemény, ami mély nyomokat hagyott Csontváry életében: a nagy szegedi árvíz 1879-ben. Önkéntesként jelen volt a mentési munkálatoknál, és mélyen megviselték a látottak. Meg is betegedett, ennek hatására abbahagyta jogi tanulmányait. Ez a Jupiter-Neptun kvadrát, Neptun-Mars kvadrát témája. Előbbi a segítőkészséget mutatja, ami végül rosszul sül el (Halak Neptun az árvíz szimbóluma is). A Mars uralja a 9-es házat (ha szignifikátorként nézzük), a Neptun kvadrát utal arra, hogy az árvízi mentés sokkja és a megbetegedés következtében abbahagyja a 9es házas jogi tanulmányokat.
Amiről még szinte alig esett említés, az a 11es házas Nyilas Jupiter. A tradicionális asztrológia szerint ez egy nagyon erős, uralmi, ráadásul emelt helyzetben lévő állás.
A sorsfeladatban már láttuk, hogy a Jupiter a hiten, önbizalmon keresztül, a 11es házban, a vágyak beteljesülésében, valódi hivatásban, szabadság megélésében, közösségekhez való kapcsolódásban tud megnyilvánulni.
A Jupiter a lehetőség karma, azt a területet mutatja, ahol kiteljesedhetünk, boldogok lehetünk. Ezen a területen tudunk tágulni, bővülni, emelkedni. A 11-es házban álló Jupiter az önmegvalósítást adja feladatul és lehetőségként. Olyan tevékenységet választhat a szülött, amit szeret, feltölti, örömmel végez, amit akkor is csinál, ha nem kap érte pénzt.
A Nyilas Jupiter nagyfokú önbizalmat, optimizmust, bizakodást ad. A felkapcsolódás élményét, hogy mindig Isten közelségében vagyok, amiben persze ott rejlik az önjelölt főpap megnyilvánulási lehetősége is. Szellemileg tágul, nagy horizontok nyílnak előtte, megéli a szabadságát, utazik, világot lát, újabb és újabb tájakat, kultúrákat, embereket ismer meg. Megéli a szabadság és határtalanság élményét, nyughatatlanul és türelmetlenül keres mindig valamit, ami a világi jelenségeken túl mutat. Csontváry ebben tudott kiteljesedni.
Egyrészt rengeteget utazott, bejárta Európát, a Balkánt, a Közel-Keletet, de tudható, hogy fontos volt neki a közösségi lét is. Életreform közösségekbe járt, ahol terjedtek a kor újszerű szellemi és ideológiai tanai. Csontváry teozófival és az antropozófiával is foglalkozott.
Azt se felejtsük el, hogy maga így fogalmaz: 1880 óta egy felsőbb szellemi akarat szolgálatában élt.
Megtörtént vele az a bizonyos sugallat, 1880 október 13-án (a legenda szerint) patikussegédként egy percre leült a gácsi Vörös Kereszt patika ajtaja elé pihenni és lerajzolta egy vénycédula hátára az utcán álló ökrös szekeret. A rajz láttán főnöke, az idős patikus így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry a feje fölött hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője, nagyobb Raffaelnél!”.
Csontváry mindezt utólag vetette papírra, kérdés, valójában hogy történt, de az elhivatás tényén ez nem változtat. Érdekes, hogy sok kutató, orvos, műtörténész találgatta, hogy vajon mi is történhetett, hallucinált-e Csontváry, jelenése volt, vagy kitalálta az egészet?
Egy magamfajta művészember számára, Csontváryhoz hasonlóan Nyilas, Bak, Halak és Rák témákkal (és még Jupiter-Neptun kvadráttal is megáldva) mi sem természetesebb annál, hogy az ember sugallatokat kap. Az egész életemet ilyen belső megérzések, belső biztos hiten alapuló küldetéstudat vezette. Nem gondolom, hogy képzelgés, hallucináció, kitalálás lenne egy ilyen fordulat. Ez egyszerűen csak megtörténik. Jön egy „flash”, egy mély belső meggyőződés, és az ember tudja, hogy mi a feladata, mit kell tennie.
Élethelyzetben mit hozhatott a Jupiter – Neptun kvadrát? Arról már volt szó, hogy a tudati térben ez jelentheti azt, hogy illuzórikus tévhitek, vakhitek alakíthatják a személyiséget, olyan dolgokban hisz, amik megfoghatatlanok. Felépít egy ideológiai rendszert, aminek nincs semmi realitása. (Tanulmányt írt például Magyarország gazdasági fellendítéséről a selyemhernyó tenyésztésén keresztül, ezt a megfelelő minisztériumba el is küldte). De azért az illúzióra alapozott sugallat és hitrendszer messzire elviheti.
Ha azt a kvadrátot, amiben transzcendens planéta is részt vesz jól jelöli ki a szülött (tehát olyan döntéseket hoz, amikor valamiért dönt, valamire pozitívan ráválaszt), akár jól is meg lehet élni az egó számára. Neptun esetében a lemondásról kell lemondani: vagyis nem kell lemondani.
Itt: ha kiteljesedik a szabadságban, a valódi hivatásban, az akadályozza, hogy lemondást, áldozati helyzetet kelljen megélni a döntéshelyzetekben. Tehát művészként meg tudja élni a szabadságát, kiteljesedését. Ha alacsony szinten jelöli ki a Jupitert, akkor a kvadrát behozza a transzcendens planéta alacsony analógiáit, itt például a pszichés betegséget, káoszt, lemondást, vesztést, illúziót, csalódást, becsapást, áldozathelyzetet. Mi lehet a Nyilas Jupiter alacsony szintje: a spirituális gőg, az öntetszelgő, önjelölt prófétaság.
Ahogy látjuk Csontváry képletépben, a Jupiter együtt áll a leszálló holdcsomóponttal.
Itt be szeretnék hozni még egy karmikus témát, a holdcsomópontok, a szancsita karma kérdését.
Az MC-IC tengely az egó egyszeri és megismételhetetlen útja, a sorsfeladat beteljesítése az adott életre.
A szancsita karma egy nagyobb ívű tapasztalati tér, szokásmechanizmusok, beállítódások, hajlamok: a tapasztaló tudat összegyűjtött élményanyaga, vagyis a tudati kivetülése, tettek, gondolatok, cselekedetek, aminek van valami lenyomata az univerzumban. A leszálló holdcsomópont a hozott téma, a „múlt” tartalmai, a kivetülő tudat tapasztalatrendszere, olyan fókuszpont, ami az adott életben aktuálissá válik. Egyes asztrológiai iskolák ezt a leszálló holdcsomópontot a megdolgozandó, átminősítendő, elhagyandó feladatnak aposztrofálják.
A felszálló holdcsomópont viszont a jövő témája, ami fele a folyó sodrása visz, amibe bele kell tágulni, aminek a minőségeit meg lehet valósítani.
A két téma nyilván egy tengely mentén bontakozik ki, amely jegypárokat köt össze, s ahol mind a két pólus archetípusát integrálni kell. Mivel a holdcsomópontok lassan mozognak, ezek generációs témák.
Csontváry tehát a Nyilas minőséget egy karmikus tapasztalati térből is hozza, ahol a tapasztaló tudat olyan mintákkal, élményekkel találkozott, hogy nagyon nagy szabadságra volt szüksége, öntörvényűen hozott döntéseket, és birtokában volt a dolgokat egységben látó szellemi tudásnak.
A Nyilasból az Ikrek fele tartó karmafolyó képe olyan, mint amikor a füves pusztákon élő vadlovat elkezdik beterelni egy karámba. A Nyilas szellem hoz magával egy magasabb rendű tudást, amit át kell adni egy Ikrek típusú közegben, ahol az emberek racionálisan értik a dolgokat.
Mintha le kéne butítania valami tudást magában, hogy átadható legyen a más szinten gondolkodó embereknek. Ehhez szükséges, hogy megzabolázza magát, és adjon alább a nyersességéből, vadságából, vagyis „civilizálódjon”. A feladat arra hívja, hogy csatlakozzon, integrálódjon egy emberi közösséghez, aminek el kell sajátítani a kommunikációs normáit, meg kell tanulni, hogy mások álláspontját is el tudja fogadni. Pedig ez nem könnyű, ő nincs hozzászokva ahhoz, hogy másokkal kommunikáljon, pláne, hogy másokat méltasson. Ő a próféta. Hozzászokott, hogy ő mondja az igét.
És van mondanivalója, amit meg is osztana másokkal, de a világi integrációban akadályozhatja önteltsége, és hogy túl elfogult magával szemben. Meg kell tanulnia átadni a tudását.
Ha az életterületeket nézzük: a 11-5 ös ház tengelyén találjuk a holdcsomópontokat.
Egy semlegesebb, személytelenebb közösségi létből jön, ahol nem volt fontos az egyéniség. Innen a kreativitás, az önkifejezés, az identitás megnyilvánítása felé halad, ezen keresztül kell átadnia a tudását. Vagyis ahogy látjuk Csontvárynál: a festészeten keresztül.
Csontvárynál a Jupiter a leszálló holdcsomóponttal együtt áll, tehát az elengedendő 11es házas Nyilas témát mégsem olyan könnyű elengedni, túlságosan rajta van még a fókusz. Ráadásul a Jupiter a leszálló holdcsomópont ura, Neptun támadásban.
Így érthetőbbé válik Csontváry látnoksága, prófétikussága, életmódja, akár életútja is. Megértjük, miért volt akkora önbizalma, és hite magában, miért volt annyira egyértelmű számára, hogy ő világ legjobb festője, nagyobb még Raffaellónál is. Értjük, hogy miért akart inkább egyedül élni, miért tartotta a környezete bolondnak, bohócnak, érthetetlen figurának. Nyilván Csontváry tett lépéseket az emberek „Ikrek-világába” való integráció felé, de a karámba még nem tudta beterelni magát.
Az életművét viszont létre tudta hozni az alkotásban, a „Nyilas-tudása” mégis el tudott jutni az emberekhez, és ma is az egyik legnagyobb hatású művészként tartja számon az utókor.
Csontváry művészete valóban egészen egyedi és magával ragadó. Egyrészt egy belső vízió táplálja, amit következetesen végigvisz, kibont festészetében. Nem tagozódik be kora izmusaiba, egészen egyedi és grandiózus látomások vezérlik.
Csontváry 1919-ben kórházban halt meg, verőérgyulladást diagnosztizáltak a halál okaként. Vannak olyan feltevések is, hogy esetleg éhen halt.
 |
A képlet alapján a halál valószínűbb oka az éhenhalás.
A verőér-artéria szimbóluma a Jupiter, a gyulladást a Mars jelzi. Ezek az archetípusok nem kapcsolódnak a 8as házhoz. Annyiból lehetett a háttérben egy gyulladásos folyamat, hogy a Mars szextillel kapcsolódik a Merkúrhoz. A szextil mint eseményt létrehozó fényszög jelenik itt meg.
Mivel planéta nem áll a 8as házban, a ház urait nézzük: Merkúr és Vénusz együttállásban a DESC-en, Plútó és Uránusz támadásban. Mivel a Vénusz a táplálkozás szimbóluma, ennek támadottsága jelölheti, hogy nem tudott elég tápanyag beépülni a testbe. De táplálkozás téma a Hold is, ami itt a 6os házban áll, utalva életmódbeli kérdésekre, és amivel Csontvárynak egész életében dolga volt. |
Tudható, hogy aszketikusan élt, alig evett valamit, húst egyáltalán nem fogyasztott.
Halála idején a Vénusz kapott direkciókat a direkt és konverz ASC-től, illetve a direkt MC-től is. |
Csontváry halála után tömegsírba került, később újratemették. Az exhumálásra és újratemetésre a Merkúrt (mint 8as ház urát) érő Plútó – Uránusz fényszögek utalnak.
Csontváry életében nem kapta meg azt az elismerést, amire vágyott. A jövő nemzedéke viszont felismerte nagyságát, az életmű szerencsésen megmenekült, és Csontváryból a magyar festészet mitikus figurája lett.
A mítoszt a festő maga kezdte el gerjeszteni önéletrajzi írásaiban, ami aztán önálló életre kezdett kelni. A sors nem hagyta, hogy elvesszen az életmű.
A legendagyártás tehát Gerlóczy Gedeonnal folytatódott, aki elszedte a fuvarosoktól Csontváry képeit, akik a vásznat kocsiponyvának akarták felhasználni. Tény, hogy a Csontváry életmű megmenekülése egy különös sorsszerűségen múlott: Gerlóczy hitt a saját értékítéletében, annak ellenére, hogy többen le akarták beszélni az életmű megvásárlásáról. Jókor, jó helyen volt, az árverésen ő tudta megvásárolni a képeket.
Csontváryról 1922-ben írták meg az első monográfiát, a mítoszteremtés útján ez volt az első mérföldkő. Ebben úgy állítják be Csontváryt, mint magányos, meg nem értett zsenit és őrültet. Sokáig ez a kép élt Csontváryról, de a mai korunkban orvosok, pszichológusok, művészettörténészek szakvéleményei folytán is eljutottunk oda, hogy sokkal árnyaltabban látjuk és értjük a festőt és művészetét.
Felmerül a kérdés az asztrológusban, hol látszik a képletben, hogy életében nem jutott Csontváry számára elismerés, halála után viszont ekkora mítosz és tisztelet vette körül az életművet?
Kövessük végig először az életút ívét, amit az IC-MC sorstengely mutat.
Az IC a képletben a kezdő és a végpont: a fogantatás és a kilépés a földi létből. A végső helyet is mutatja, ahova a test kerül a halál után.
Az IC-n rajta van a Szaturnusz, tehát szemben áll a célokat, hivatást, kiteljesedést jelző MC-vel. Karmikus feladat van az alapkapcsolatok tisztázásával, érzelmi bázis megteremtésével, felnövéssel, felnőtté válással, otthonteremtéssel, hazaszeretettel. Alapból ezek nem könnyű témák. A felnőtté válással, a hivatásban való előrejutással meg kell dolgozni. A Szaturnusz az 1es és a 12es ház ura: az akarat, önérvényesítés a családra, hazára, múltra, érzelmi bázisra irányul, ugyanakkor az otthon az elvonulás helyszíne, magányt él meg a családban, nincs szüksége családra.
Az MC ura a Mars (itt most a ház szignifikátoraként tekintünk rá), a 4es házban áll, Neptun kvadrátban. A célok visszavezetnek a gyökerekhez. Addig nem jut előre, amíg az alapkapcsolatokat nem teszi rendbe. Cél az otthon, család (ami Csontvárynál nem volt), de a saját régió, haza felemelése is. Cél lehet az otthon végzett munka.
A Vénusz- Merkúr együttállás segíti az életút kibontakozását. A származásban és a célok kiteljesítésében is megjelenik a harmónia, a szépség, a művészet. Segíti az otthonról való leválást, az értékek továbbvitelét. Mutatja a művészi hivatásban való kiteljesedés lehetőségét.
A 10es ház urát (Mars) és társurát (Jupiter) is kvadrálja a Neptun az 1es házból. Bár ez is jelezheti a művészeti hivatást, ott van az a lehetőség is, hogy a célok területén illúziókat táplál a szülött, és nem az elképzelései szerint alakul a pálya.
Mivel ez a Szaturnusz képleturalkodóként, a szerepszemélyiség uraként van az IC-n, és így nehezíti a pálya kiteljesedését, utalhat ez arra, hogy amíg a személy él, és az egó a „játékban” van, addig az ismertség, elismertség nem lesz a szülött osztályrésze. De halál után az ego már nem hátráltatja a híressé válást.
A 12-es ház mutathatja a mitizálódást, legendává válást, elhallgatást vagy újrafelfedezést. Az 1- 12es ház ura a 4esben szextillel kapcsolódik a 4-8as ura 7esbennel (ismét szignifikátorként nézzük a házurakat): az életmű egy darabig időn kívülre kerül (12es ház), majd visszatér, mitizálódik, nagy nyilvánosságot kap.
Ahogy volt róla szó, az IC mutatja, hova kerül a test, milyen sírhelyet kap. A Szatrunusz szextilben a Vénusz-Merkúrral mutatja, hogy végül méltó, hagyományos nyughelyet kapott Csontváry a Kerepesi Temetőben, a síron Kerényi Jenő által mintázott szobor látható.
 |
Linkek Csontváry élettörténetével, életútjával kapcsolatban:
- Csontváry Kosztka Tivadar önéletrejza
- Felfele zuhanás - Mi okozta Csontváry Kosztka Tivadar tragédiáját?
- Végvári Zsófia kutatásai
- Végvári Zsófia Csontváryról
|