Jávai szellemben…

Igen, már itthon, blablabla. Van még azonban egy fejezet, amit egy egész éven keresztül írtam, csak valahogy az utolsó hetek őrületében nem volt időm, módom elküldeni. Történetek, tapasztalások, meglátások a jávai hitvilággal kapcsolatban. Ismét kihangsúlyozom, hogy mindezen történetek, meglátások, gondolatok szubjektívak. Én így láttam. Mindenesetre jó szórakozást.

Megyek fel a szobámba a lépcsőn, amikor csodálatos virágillat csapja meg az orromat. Mas Seno a nagy konyhaasztalon matat, megjegyzem, milyen csodálatos virágillat van. Kamu mau juga? (Te is kérsz?) Az áldozati tálkára gondol. Hát persze. Leülök mellé, és nézem, ahogy elkészíti. Egy tál vízbe rózsaszirmokat, fehér, bimbózó jázmint, egy kenengan nevű, különös illatú világoszöld virágot,  kantilt (ez meg egy fehér virág) es setap malamot (Ági szerint ez a tubarózsa, amelynek fantasztikus, elbűvölő illata van, de csak este illatozik) szór, meg apróra vágott pálmalevelet, amit előtte egy külön tálkában illatos olajjal kevert össze. Meg szeretném szagolni a tálkát, annyira csábító, már mozdítom a fejem, amikor mas Seno rámszól, hogy ne szagoljam meg, mert akkor elveszem a virágok lényegét, esszenciáját, az illatukat, és pont ezt akarjuk az isteneknek, a szellemeknek felajánlani.

Elkezdünk beszélgetni. Szellemekről. Ratu Kidulról, a tenger Istennőjéről, akitől a Szultán a hatalmát kapja, és akivel szent nászra lép. Mas Seno elmeséli, hogy Ratu Kidul itt járt. Álmában. Fehér és gyönyörű. Néha jázminok díszítik. Palotája a tenger alatt van, minden aranyban ragyog. A halott nagymama szokott róla beszélni, kinek lelkével Seno szintén kapcsolatban van. A Kratonban, a szultáni palotában is tudnak róla, hogy a Kraton Inggeris speciális hely, és hogy Ratu Kidul néha megjelenik. Mas Seno elmondja, hogy több szellem – lélek “jiwa”-nak hívja, ami szó szerint lelket jelent- látogatást szokott tenni a házban. Igen, többen laknak itt rajtunk, emberi lényeken kívül. Ne lepődjünk meg, ha esetleg találkozunk valakivel… Ő persze gyakran. Álmában jönnek. De néha találkozik is velük. Néha csak valami nagyon különös illat suhan el. A házban egyébként több erőtárgy is van, amelyekben szellem lakik. Fent az emeleten, a szobám mellett vannak a tombakok, a szent lándzsák és a kriszek, a szent kések. Öt-öt darab. Előttük asztal, fehér selyemkendővel letakarva, az asztalon olykor hatalmas áldozati tálkák roskadoznak mindenféle gyümölcstől és egyéb finomságoktól. Amíg meg nem rohadnak, és el nem lepik az emeletet a muslicák. A tombakok erejét személyesen is érzékeltem, már amennyire én érzékelhetek ilyesmit…
Míg beszélgetünk, mas Seno fémrácson faszenet rak a gáztűzhelyre, rézedénybe teszi, majd illatos füstölőanyaggal kevert tömjént szór a parázsra. Az egész házban szétterjed az erőteljes, illatos füst.

Ratu Kidul. Persze felkelti az érdeklődésemet, az Istennő különféle megjelenési alakja mindig nagyon izgat, különösen a tenger istennője. Kinyitom a Jáva könyvet, és utánaolvasok, mi az, amit egy könyvből lehet róla megtudni.
Kangjeng Ratu Kidul a szellemek királynője, illetve a jávai Mataram uralkodók patrónusa. Jáva déli partjainál lakik, ahol a meredek sziklafalakat az Indiai Óceán rettentő hullámai csapdossák, ahol valami elementáris őserő érezteti állandó jelenlétét.
Ahogy a legenda elmeséli, egy elárvult, a Pajajaran királyságból származó hercegnek, Raden Joko Suruhnak megjelent egyszer egy remete, aki megjósolta, hogy ő fogja megalapítani a kelet-jávai hatalmas Majapahit birodalmat. Aztán Joko herceg felfedezte, hogy a remete tulajdonképp egy gyönyörű nő, és bele is szeretett, ahogy az már lenni szokott. De kiderült, hogy a remete Joko nagynénje, Ratna Suwida, és Joko szerelme viszonzatlan maradt. Ratna Suwida a déli partokhoz vonult, a szellemek uralkodójává lett, és megígérte a hercegnek, hogy amikor Joko Suruh leszármazottai királyságot alapítanak a Merapi mellett, mindegyik uralkodóhoz feleségül fog menni.
Később aztán Panembahan Sinopati, a második Mataram királyság alapítója egy nagy csatara készülve a déli partra vonult, hogy koncentrálja erőit. Meditációjában megjelent Ratu Kidul, és megígérte, hogy segíteni fog neki. Három éjt és napon át tanulmányozta a király az uralkodás, a háborúzás es a szerelem titkait Ratu Kidul misztikus víz alatti palotájában. Ez a hely ma Parangkusumonal található, és minden évben, a szultán koronázásának napján áldozatot mutatnak be itt az istennőnek. Ételt, ruhát, szenteltvizet, virágokat, szirmokat, illetve a szultán levágott körmeit és hajfürtjeit kínálják fel.
Csak nem hagy nyugodni a dolog. Lemegyek a konyhába, es Ratu Kidulról kérdezősködöm még. Megmutatok Senonak egy 18. századi ábrázolást, ahol Panembahan Senopati éppen lemerül az istennő víz alatti világába. Mas Senotól megtudom, hogy tényleg vannak emberek, akik le tudnak menni a viz alatti palotába, a testükben, élve, és vissza is tudnak jönni. Legalább is Seno ezt mondja. Ezek az emberek, szentek, kiválasztottak, és gyógyító erejük van.  

Mindig érdeklődve hallgatom, amikor Seno mesél. Érdekes, szép ember. Az arca változik néha. Olykor sugárzó, fiatal ragyogás van az ábrázatán, máskor pedig öreg és kissé elgyötört. Elmondja, hogy benne három lélek lakik, vagyis ki-bejárásuk van a testébe. Nem úgy, mint a transztáncos fiúknál, akik teljes önkívületbe esnek, míg átadják testüket egy szellemi lénynek, ő tudatában van.
Nagyon érdekes belelátni a jávai hitvilágba, így a hétköznapokon keresztül. Én persze csak kis puzzle darabkákat látok csupán, némi felszínt, és olykor a nyelvi korlátok is akadályokat támasztanak a megértéshez… mégis látom, hogy valakiben mennyire él, valaki fejében, szívében mennyire valósággá válik   a mese. Mese, mondom én. De a helyzet az, hogy itt a mese valóság! Hogy ezek a lények tényleg léteznek és megelevenednek. Hogy csak a gondolatok teremtőereje által, vagy “eleve” is léteznek… azt nem tudom. De mi is a valóság. Minden mindennel összefügg, minden következik valamiből, és mindennek sok arca van. Sok jelentés, avagy valóság-szintje. Mi a valóság? Az, ahogy élem mindennapi életem a fizikai testembe szorulva, nappali, éber állapotban, szellemi tompultsággal, genetikai, társadalmi, szociális, csillagképleti kódokkal telepakolva, rengeteg bútordarabbal az agyamban (bútordarab: lehet bármi megszokás, előítélet, hagyomány, ragaszkodás…), vagy mi a valóság, ahogy éjjelente az álomvilágban, egy finomabb (asztrális) síkon kóborlok… vagy mi a valóság, amiről megérkezett, világi kötelékektől megszabadult, bölcs, látó emberek beszélnek: a végső egység állapota, a teljesség, ami túl van dualitáson, szétszakadáson, amiben benne van a semmi és a minden…

Weöres Sándor bácsi persze megmondja jól:

“Nincsen két világ, csak egy, mely külső érzékelő képességünk felé a változó tünemény-sort, belső felismerő képességünk felé az állandó lényegét mutatja.
Az időbeliben, a változóban az érzékelés igazít el, az időtlenben, változatlanban pedig a képzelet (…). Érzéki tapasztalat csak a változóról, szilárd tudás csak az állandóról lehetséges. A lényegről nincs semmi érzéki tapasztalat, csak belső felismerésen alapuló tudás, a tüneményekről nincs semmi szilárd tudás, csak ideiglenes ismeret.
Ha a változó “van”, az állandó csak eszme; ha az állandó “van”, a változó csak lidérc. “Öröklét van” és “Öröklét nincs”, “Isten van” és “Isten nincs”, egyformán érvényes, aszerint, hogy az állandóból, vagy a változóból nézzük-e. “

Hogy azok a lények és entitások, akikről mas Seno mesél, a képzelet szüleményei-e vagy létezőek… attól függ, honnan nézzük. Nem vonom kétségbe, hogy mas Seno valóban találkozgat ezekkel a lényekkel, kommunikál velük, a maga hitrendszere szerint. Persze… ez is egy rendszer, ez is egy “bútorbolt”. Itt is megvan mindennek a helye, mit és hogyan kell, lehet csinálni.
Legyen néhány adalék ebből a “bútorboltból”? A lelkek a jávai hitvilág szerint halál után eltávoznak a felső szellemi régiókba, majd egy bizonyos tisztító folyamat után visszatérhetnek, és csatlakozhatnak még élő emberekhez. Nem hisznek a reinkarnációban, a lelkeknek is kora van. (Mas Seno néha mutat egy követ, ebben egy kétszáz éves lélek lakik. Vagy az a jiwa, aki délután itt járt, vagy akivel Tavanmanggunál, vagy a Candi Sukuhnál találkozott, 5 vagy 600 éves. Mas Seno persze azért nem egy átlag jávai ember, már ami a hitéletét illeti. Persze, ez is egy nagyon összetett és bonyolult kérdés, hogy mi egyáltalán az hogy “átlag”. Lehet-e átlagról beszélni egy vallásilag ennyire kevert és sokrétű kultúrában. Itt van például ez az iszlám-dolog is. Könyvekből megtudható, hogy Indonézia a világ legnépesebb muzulmán lakosságú országa, hogy a lakosság 95%-a, más adatok szerint 80, 85%-a muszlim. Jártamban keltemben aztán azt tapasztaltam, hogy azért ez egy árnyaltabb dolog. Indonéziában papíron mindenkinek kell vallással rendelkeznie. Személyes kérdőíveken a név, életkor, satöbbi mellett alapkérdés a vallási hovatartozás. (választási lehetőség: muzulmán, hindu, buddhista, katolikus, protestáns). Ígyhát papíron rengeteg muzulmán hitű ember van, de amikor valójában rákérdezek erre a dologra, kiderül hogy persze, muzulmán vagyok, de nem “arab muzulmán”, hanem “jávai”. Vagyis ez azt jelenti, hogy nem jár mecsetbe, nem imádkozik napi ötször, és nem tartja az egyéb kötelező előírásokat. Persze, sokan vannak, akik “valóban muzulmánok”. A jávai muzulmánok aztán élnek a maguk jávai hitvilága szerint. Ugyanakkor a muzulmán kultúrába is beleszövődnek valamennyire a jávai mesék. Papíron mas Seno is muzulmán… de mecsetbe soha sem jár. A Kraton Inggris hindu szertartások helye, de megtudtam, néha mas hazamegy az anyjához, ahol “muzulmán áldozati szertartásokat” végez. Hát erről fogalmam sincs, hogy milyen lehet. De gondolom, Iránban vagy például Jordániában gúvadt és furcsálló tekintetekkel kísérnének egy ilyen eseményt.
Volt ugyebár a Ramadan, az iszlám böjti hónap. Mas Senotól megtudtam, hogy ilyenkor a szellemek is böjtölnek. A mi világunkat elhagyva magasabb régiókba távoznak, és nem érintkeznek az emberekkel. Azért vannak bizonyos szellemi lények, akik ilyenkor leereszkednek az emberek közelébe, és akik vigyáznak rájuk (ránk). Ezek iszlám szellemek. Jinek. (szóval, itt megvan a címkesor). Ratu Kidul? Ő hindu-iszlám. Aha.
A Ramadan előtt mas Seno igen elfoglalt volt, egy csomó szent helyet felkeresett és áldozatokat mutatott be, hogy találkozhasson a jiwákkal, mielőtt még hosszabb időre eltávoznának. Meg is kapta a kinyilatkoztatást, hogy Ratu Kidul, meg az egész szellemi sereg mikor fog látogatást tenni, és persze a rendelést is leadták, hogy milyen áldozatokat kérnek. (elnézést az enyhe ironikus felhangért). A Ramadan kezdete előtti napon mas Seno egész nap sütött, főzött, készülődött. Délelőtt összekötözött egy tyúkot, és elvitte, ami aztán a délután egy tányéron, és visszavonhatatlanul megsütve  tért vissza. Leltár szerint azonban minden stimmelt, a feje is ott volt a helyén. Fantasztikus áldozati tál-költemények készültek, a fenti asztalkát mas Seno roskadásig megpakolta. A padlót, székeket teliszórta szirmokkal, és persze telefüstölt mindent. Mi-a Kraton Inggeris londo lakói- jól elhúztuk a csíkot, így csak sejtéseink lehettek a nagy találkozóról.  A vendégsereg aztán állítólag a bejelentett időben megjelent, de ezúttal Seno szűkszavú volt.

Egyszer egy délután Ági szobájából kilépve felkiáltott: micsoda erős jázminillat van! Mas Seno sejtelmesen elkezdett somolyogni, és azt mormogta az orra alatt, hogy üzennek, mennie kell áldozatot bemutatni. Odaléptem a bejárathoz, és az én orromat is megcsapta egy egészen különös virágillat, valóban jázmin, de olyan erős és intenzív, mintha két kosárnyi frissen szedett virágot öntöttek volna ki a lábunk elé a padlóra. S az illat csak lengett, libbent körülöttünk, és mindannyian tudtuk, hogy az illattal tényleg érkezett valaki.

A kraton inggerises történetek jó bevezetőül szolgáltak a jávai hitvilágba, de ez  csak a bevezető volt. Miután elköltöztünk, a guloni házban értek még meglepetések.
A guloni ház.
Évekig üresen állt, nem is lakott még benne senki emberfia. Nem kellett hozzá különös parafenomenalitás, hogy tudjuk, a házban bizony tanyáznak lények. Persze, a kínai temető közelsége is.  Valaha egész Gulon temető volt, persze, persze.
Mindenesetre még mielőtt beköltöztünk volna Ágival, kitakarítottuk a házat, és csináltunk egy közös fénymeditációt, amiben kiegyeztünk minden teremtménnyel, és megállapodtunk, hogy nem zargatjuk egymást.
Ehhez képest az első hajnalon arra ébredtem, hogy a nevemet szólítja valaki. Marthaaa, Marthaaa. Hajnalban, fél öt körül, amikor  a kakasok elkezdenek kukorékolni. Azt hittem, csak képzelődöm. Vagy álmodom. De nem, a hang ott volt, tisztán hallottam, és azt is, hogy ez nem emberi hang. Kimentem az erkélyre, nem láttam semmit. Oké. Mondd meg, mit akarsz, és ha tudok, segítek. De a hang nem mondott mást. Még a következő reggel szólított párszor, aztán elnémult, hónapokig csendben volt. Néha aztán hallottam még, mindig hajnalban, fél öt tájt, és többször azt hittem, Ági szólít, mert már nem Marthának, hanem Mártinak nevezett, és a hang is olyan közelinek hallatszott.
Én persze nem sokat törődtem ezzel, félelmeim sem voltak, talán azért is, mert a lelkemben harmónia van és valami Krisztus fényéből, és tudtam, hogy engem nem zargatnak, és én sem zargatok senkit.
A jávaiak csodálkoztak, hogy éjjelente egyedül haza merünk menni a temető mellett, és egyáltalán, hogy van bátorságunk beköltözni abba a házba.  Merthogy aztán a szomszédságból hallottuk hogy valóban, a ház tele van szellemekkel. Például megtudtuk, hogy az alsó szobában egy nő lakik. És néha keservesen sír. Több finoman érzékelő jávai barátunk, ismerősünk megerősítette ezt.
Jó, hát ott lakik. Amíg nem zavar, nincs gond. Sejtem, hogy ő szólongatott reggelente. Annyit tehettem érte, hogy imádkoztam.
Az én szobám, vagy aurám egyébként védett területnek számított, az én-határaimat elég erősen képes vagyok lezárni.
Ági viszont pont más alkatú ember, és mint utólag kiderült, a szobája is a fő szellemi közlekedőfolyosó a lakásban, úgyhogy neki többször meggyűlt a baja a kíváncsiskodó szellemi entitásokkal. Éjszakai zargatások. Részletezzem? Inkább nem.
De érkezett megerősítés, különösen az egyik malam jumat klivon este után, hogy valóban, itt járt Gundurowo. Najó. Elmesélem. Ági nem bírt aludni, borzasztó rosszul érezte magát, mintha folyton követnék, néznék, gamelán zenét bömböltetett, hogy ne legyen csend… míg aztán éjjel olyan érzésre ébredt, mintha sírveremben feküdne, és egy hideg kéz megmarkolja a mellkasát. Nem bírta tovább, bejött hozzám, és megkérte, had aludjon mellettem. Persze. De még mindig, mintha valaki állt volna az ajtó előtt. Másnap jött hozzánk Wahyuni, a masszőrnő, aki elég finoman érzékel és lát dolgokat. Ági elmesélte élményeit, mire Wahyuni előadta: igen, láttam, Gundurowo járt itt. Ez egy hatalmas, fekete szőrős démon, állítólag hatalmas szemekkel, feje piros, és nagyon kedvel nőkkel etyegni. Többféle formában is megjelenik. A malam jumat kliwon amugy is a “menakutkan” éjjel, a megfélemlítő; időpont, ami kedvez az ilyen zaklatásoknak. Persze, ha Gundurowo nevet említjük, bármelyik jávai képben van, mindenki tudja, kiről van szó. Van olyan barátom, aki már látta. És van még egy csomó lény, a kuntilanak, a buaya putih (fehér krokodil), nyaibloro, meg ki tudja kicsoda, akiknek történeteit minden jávai az anyatejjel magába szopja. De azt is észreveszem, ha kiejtem Ratu Kidul nevét, megborzonganak. Ezek a történetek, a maguk lényeivel együtt egyszerűen jelen vannak. 
  
Jó, jó. Persze, érdekeltek a történetek, meg az, amilyen természetességgel kezelik a jávaiak ezeknek a lényeknek a jelenlétét, de nem hagytam, hogy az én világomba behatoljanak. Ez nem tudatos volt, egyszerűen ilyen a filterrendszerem.

Egyik nap eljött a ház tulajdonosnőjének Sulawesin élő fia, aki rendelkezik asztrális látással. Meg akarták nézni a házat, mi újság szellem ügyben. A fiú elmondta, hogy tényleg ott lakik az a nő, szeret feljárkálni az erkélyre és játszadozni a sárga függöny mögött, hogy sokan ki-be járkálnak, es hogy a mandiból állandóan csöpögő víz miatt a banánfák nagyon elszaporodtak a ház mögött. A banánfáknak viszont van egyfajta mediális képességük, a szellemi lények szeretnek itt tanyázni, ezért másnap újra eljöttek, és kivágták az összes banánfát hátul. Sajnáltam. A banánfa nem tehet semmiről… 

Szóval, van itt mindenféle szellemi lény, varázslat, fekete mágia is sajnos, és van itt mindenféle vallás is, látszólag elég békésen megférve egymás mellett. Látszólag. Itt Közép Jáván. Persze, vannak helyek, ahol elkezdenek zavarogni, és elkezdik gyilkolni egymást, különböző istennevek és istenfogalmak miatt.
Igen, itt Soloban látszólag békésen megférnek egymás mellett az emberek, de azért az iszlám erőteljesen rátelepszik mindenre, és van egyfajta fojtogató légköre. Ültünk egyik délután a szobában, és amikor megszólalt a délután 3 órai adzan, az egyik jávai barátom – nem muzulmán, hanem keresztény- elkezdett karikírozva óbégatni, és kifakadt: igen, unalmas ez, mindig ezt hallgatni… minek kell az imát hangosbemondóba, mikrofonba világgá kiabálni, úgy, hogy sokan nem is értik mit mondnak, hiszen csak megtanulnak egy arab szöveget és mondogatják. A keresztények, a hinduk, a buddhisták miért tudnak csendben beülni a szobájukba, és elmerülni belső imádságukban?
És persze. Az azért sok munkahelyen előnnyel jár, ha az ember muzulmán. Bizonyos ügyek sokkal gördülékenyebben haladnak.
Valamit még meg kell vallanom: rádöbbentem arra, hogy itt Jáván az összes barátom, aki igazán közel került hozzám, az keresztény, illetve néhányan hinduk. Persze, a moszlimok is kedvesek, es velük is barátkoztam, és nem is akarok skatulyázni, de ez mégis tény, hogy rágondolok a hozzám közel álló emberekre, es szinte mindenkiről kiderül, hogy keresztény, vagy hindu.
Van itt azonban valami nagyon jó dolog. Hogy legyen az ember bármilyen vallású, valóban van valami istenközelség-érzés. A mindennapok része, hogy az emberek imádkoznak, hogy kapcsolatban vannak a… nevezzük akárminek, Istennek, Teremtő hatalomnak, Univerzális Szeretetenergiának, Kozmikus Fénynek, akárminek… Természetes, hogy például egy klenengan előtt –után elmondanak egy imát, vagy egy együtt dolgozó csapat, táncosok, zenészek minden próba alakalmával közösen imádkozik, mindenki saját hite szerint.
És az Isten jelenléte harmóniát és alázatot ad a szívnek…

okt. 14